2011. március 29., kedd

Szeretlek ezt tudnod kell!-1.fejezet

*Kira*

Miután Zoe elment itthonról én elkezdtem pakolászni. Két éve nevelem a húgomat. Elég jól kijövünk. És mindenben számíthatunk egymásban. Charlie-nak a kutyánknak adtam enni és vizet. Úgy döntöttem mivel ma szabadnapos vagyok elviszem sétálni őt. Megkerestem a pórázát és elindultam a közeli parkba. Egy rövid nadrág és egy sárga top volt rajtam mivel jó idő volt. Itt mindig kellemes az idő, ezért is szerettem annyira Los Angelest. Leültem egy padra és Charliet elengedtem had fusson egy kicsit. Közben elő vettem egy fekete haj gumit és felkötöttem barna hajamat. Néztem ahogyan a napfényt kergeti Charlie. Egy gyönyörűséges Jack Russel Terrier volt. Imádtam őt, jelenleg két fontos személy volt az életemben. Zoe és Charlie. Mióta a nagyi meghalt már csak egymásra számíthatunk. Mi vagyunk Zoe-val egymásnak a család. Apánk Zoe születése után ment el, anya nagyon kivolt. Emlékszem, hogy mindig sírt. Igaz még csak öt éves voltam,de láttam az arcát és szörnyű volt. Zoe születése után egy-két hónappal anya súlyos depresszióba esett ezért elhagyott minket. Nagyi nevelt minket. Ő volt a mi családunk. De 2 éve rákban halt meg. Azóta próbálok felelősség teljes nővér lenni. Nem könnyű hiszen 20 éves fejjel nehéz volt egy 15 éves lányt nevelni. Azóta sokkal egyszerűbb én is érettebb lettem és Zoe is. Néha sokkal komolyabb tud lenni mint én. Hát igen a kettőnk közül én vagyok a szórakozottabb. Drága húgocskám mindenre oda figyel és precíz. Én pont az ellenkezője vagyok. Szétszórt és kelekótya. Pont ezért vagyunk jó páros. Az ismerőseink mindig meglepődnek, hogy pont én nevelem hisz néha még magamat se tudom rendesen ellátni. De nincs rajtam kívül senkije. Gondolat menetemből telefonom halk rezgése rántott ki. Először szét néztem és Charlie éppen a lábamnál feküdt. Elővettem az ezüst készüléket és sietősen felvettem.
-Kira bejössz értem a suliba? – kérdezte húgom.
-Nincsen busz? – kérdeztem tettet cinikussággal.
-Utálom azt a büdös sárga dobozt. – nevettet fel. – Kérlek nővérkém.
-Rendben haza viszem Charliet és indulok. – tettem le a telefont. Fel raktam a pórázt Charlie-ra és indultam haza felé. 5 perc alatt haza értem. Raktam még ki kutya kaját és vizet. Beszálltam fekete autómba, amit mellesleg imádok. Elindultam az iskola felé. Zoe ott állt kint és a cipőjét nézte. Tipikus ő. Ha unatkozik mindig a cipőjét nézi. – nevettem fel önkétlenül.
-Na végre! – kiáltotta és ölelt át, miközben beszállt a kocsiba.
-Én se vagyok szuperhős. – forgattam meg a szemeimet. Aztán indítottam a motort. Húsz perc múlva már otthon voltunk. Zoe bement a szobájába én pedig elmentem a közeli kis boltba. Úgy gondoltam egy kis zöldséges csirkét csinálok rizzsel. Általában rendelni szoktunk, de most kedvem volt egy kicsit főzni. Míg a hozzá valókat vásároltam. Meg pillantottam pár srácot akik azon veszekedtek, hogy milyen sört vegyenek. Ezen kuncogtam. Elindultam arra felé ahol ők vannak és elkezdtem a borokat nézegetni.
-Én nem akarok ilyet. – morrant fel az egyik.
-De ez jobb mint az. – mondta a másik.
-Mind a kettő szar. – nevettet a másik. – ez sokkal jobb.
-Nekem mindegy mit vesztek. – szólalt meg egy rekedtes mély és gyönyörű hang.
-De vegyük ezt! – mondta dacosan az egyik. Már engem idegesített ez a szituáció.
-Fiúk! – mondtam halkan. – Nem lenne egyszerűbb ha mindegyikből vennétek és akkor nem azt hallgatná a fél bolt, hogy ti hogyan veszekedtek. Már elnézést, hogy bele szólok de gondolkodjatok célszerűen. – vettem le egy üveg bort a polcról és indultam volna a pénztárhoz. Ha az egyik fiú nem szólít meg.
-Egy normálisan gondolkodó ember. – nevettet fel. – Megoldottad a gondunkat.
-Nincs mit. – mondtam normálisan. Szemügyre vettem a mellette álló gyönyörű hang tulajdonosát. Hosszabb barna haja kócos volt. Fején kalapot és egy napszemüveget viselt. Egy kockás ing és egy farmer párosult ehhez a szetthez. A külseje még jobban meg fogott mint a hangja. Pedig az se volt semmi.
-Na és ha már úgy is idetévedtél hozzánk. – nevettet fel az egyik srác. – Nincs kedved csatlakozni hozzánk? Hozzám megyünk sörözni meg ilyenek. Aztán egy csinos lány társasága pezsdítő lenne.
-Őh, tudod idegenekkel nem megyek sehova. – nevettem, hiszen még az se tudtam hogy hívják őket.
-Jajj bocsánat. Kellan vagyok. Ő itt Tay, Jack és Rob. – mutatott végig mindenkin.
-Jó lenne, de várnak rám. El kell készítenem a vacsorát. – nevettem és intettem nekik egy utolsót és indultam a pénztárhoz.
-Minek hívtad el? Nem látod biztosan van pasija… - mondta a rekedt mély hang…


*Zoe*

Amikor haza értem bementem a szobámba. Semmi kedvem nem volt most semmihez. Az iskola utána legszívesebben csak alvással tölteném az időt. Még szerencse,hogy az iskola buszt nem kellett használatba vennem,mert tuti nem értem volna haza soha. Amilyen roncs volt mindig lerobbant. Az én napomból ez nem hiányzott. Kira meg rendes és elhozott. Hála annak a jó égnek.
Átvettem a ruhámat egy nagy pólóra,és egy melegítőre,majd befeküdtem az ágyamba. A plafont bámultam,és azon gondolkoztam mit csinálhat most Jhonny.Sokáig élveztem a barátságát,míg nem elment. Soha nem mondta el miért,csak itt hagyott. A családja elköltözött. De még annyit sem mondott,hogy "Bocsi,de elköltözünk."
Fáj visszagondolni,hogy elhagytak. Talán ha elmondta volna megérteném,de így csak keserűség van a szívemben ha rá gondolok.
Felsóhajtottam,és neki láttam a leckéimnek. Utáltam tanulni,de nem akartam még ezzel is Kirát nyaggatni. Amúgy meg sokkal érettebb vagyok nála. Mindig rossz tanuló volt.
-Megjöttem!-hallottam kiabálását. Nem tudom miért van ennyire feldobva egy kis vásárlástól. Bár ritkán szokott főzni,így foghatom erre is.
-Itt vagyok.-mentem ki.-Na mizu? Mit is csinálsz?-ültem fel a pultra.
-Csirke megfelel?-vigyorgott,majd előszedte a hozzávalókat.
-Tökéletes. Imádom. De mitől ez a jó kedv?
-Nem lehet?-nézett rám még mindig jókedvűen.
-De hogy is nem.-vágtam rá.-De neked nem szokott a semmitől. Szóval mesélj csak kivel is találkoztál nővérkém.-álltam elé.
-Ismersz.-morgólodott.-4 adonisszal akadtam össze a boltban. Ott veszekedtek,hogy milyen sör a jobb,én meg nem bírtam és helyre tettem őket...-itt közbe vágtam.
-Milyen adoniszokkal? Nem olvadozhatsz 4 pasiról egyszerre.-nevettem.
-Nem is mindről. Elég csak az egyik. Istenem a hangja...
-Legalább a nevét tudod?
-Jay.-vágta rá önelégülten.
-Ennyi?-nevettem el magam.-Ezzel nem mész sokra édesem. Csak úgy felvilágosítalak. Bocs,hogy én törtem össze a fellegváradat.
-Kösz.-kezdte el csinálni a vacsit.
Leültem a nappaliba,és kapcsoltam zenét.
-És kb mikor lesz kész? Mert Jessica-t ki kéne vinnem.
-Van időd rá.-kiabált vissza. Elkezdtem össze készülődni. Jass-t is magam mellé fogtam,és épp ki akartam lépni amikor Kira ordítozott.-Menj el kérlek a boltba,mert ott hagytam az egyik szatyrot.
-Jó.-sóhajtottam,és elindultam a bolt felé. Kint oda kötöttem a bolt melletti fához Jass-t,és bementem.Beérve 4 srác állt a pultnál,és az eladóval beszélgettek. Úgy láttam valamit nagyon ki akarnak húzni belőle.-Őőő Hello.-léptem közéjük. A fiatal csaj olvadozva nézte a srácokat. Na nem mondom volt mit nézni rajtuk. Egyszerűen ész bontóak voltak,de gyorsan el is kaptam a tekintetem róluk,és a csajhoz fordultam.-A nővérem itt hagyta a vásárolt cuccait. Meg van még?
-Igen.-rakta fel a pultra.
-Köszi.-mosolyogtam rá.-Sziasztok.-léptem volna ki a fiúk közül. Kényelmetlen volt,hogy engem néznek.
-Várj.-léptek elém.
-Mondjátok.
-Te annak a csajnak a húga vagy?-kérdezte a legnagyobb.
-Igen.-kuncogtam. Szóval ők azok a "híres" adoniszok akik feldobták a nővérem napját.
-Nem akarod megadni a számát?-kérdezte a másik.
-Nem.-vigyorodtam el. Tudtam,hogy ha nem adom meg,és elmondom Kirának agyon üt. Szóval még is meg kell adnom.
-A tied is tökéletes.-mosolygott a fekete hajú srác. A mosolya elbűvölő volt. A kisugárzása magabiztos,de egyben volt ott egy kis félelem is. Tőlem aztán nem kéne félnie. A telefon számomat neki bármikor oda adom.
-Na jó megkapjátok mind a kettő számot ha mehetek végre,mert a kutyám kint van.-mutattam a mozgó ajtó felé ahonnan pont látni lehetett. Szerencse,hogy oldalt is van bejárat.
-Köszi.-vágták rá. Lediktáltam a számokat,elköszöntem és indultam is. Persze,hogy ne ússzam meg ennyivel utánam jöttem. Sóhajtva fordultam meg,és megálltam előttük.
-Na mondjátok mi a probléma!
-Gondoltuk ne cipekedj haza kísérünk.-vette el a legnagyobb a szatyrot a kezemből. A laza egyszerű stílusú srác oda ment Jess-hez,és kiszabadította,de idejében nem fogta meg a pórázt,és Jess elfutott. Ez van ha nem hozom ki napokig. Akkor soha nem érdekli hol vagyok csak hadd fussa ki magát. Egyből elkezdtem utána rohanni. A park felé igyekezett,de már csak a bejáratnál értem utol. Megsimogattam,és vissza húztam a srácokhoz. Sajnálkozva nézett rám aki elengedte. Elnevettem magam az ábrázatán.
-Semmi gond.-legyintettem.-De nekem ideje lenne mennem. Még haza kell vinnem a dolgokat,és vissza kell jönnöm.
-Minek jössz vissza?-kérdezték kórusban.
-Mert Jess-t meg kell sétáltatnom.-indultam haza fele.
-Megyünk mi is.
-Legalább is Taylor.-nevettek fel hárman. Tay-gondolom ő volt az-mellém állt,és elvette a táskát. Hálásan rámosolyogtam,majd megálltam. Hátra fordultam.
-Na jó akkor tisztázzuk a neveket. Engem Zoe Smith-nek hívnak. Ti jöttök. És most akkor mi van? Nem kísértek haza? Most már eldönthetnétek,mert menni akarok.-mondtam idegesen,és a hajamba túrtam.
-Kellan Lutz.-mutatott magára a nagy ember.-Taylor Lautner.-mutatott a mellettem álló fiúra.-Robert Pettingson.-váltott át a kutya elengedőre,majd végül a negyedik hosszú hajú srácra mutatott.-Ő Pedig Jackson Rathbone.
-Örvendtem. Szóval?
-Ja nekünk mennünk kell,de Tay megy veled.
-Örültem. Na sziasztok.-intettem,majd elindultam Taylorral az oldalamon haza felé.