Múló szerelem-25.fejezet

Sziasztok! Mostanában nem volt ilyen hosszú Rils része, de Noráé valami elképesztően édes! Szóval jó olvasást! Már csak 5 fejezet van hátra...

*Nora*

Az emelten gondolkodás nélkül nyitottam be abba a vendégszobába ahol Riley szokott lenni. Harry felnézett és láttam a csalódottságot az arcán, gondolom nem rám számított. Leültem mellé és nagyot sóhajtottam.

- Bűntudatom van, mert Ericet ismerem és most Zayn utál, neked fáj és én... - kezdtem de Harry magához ölelt.

- Nem a te hibád, ha Riley tényleg érezne irántam valamit nem bámulta volna úgy - dünnyögte a nyakamba. - Te nem nézted varázslattal, mert Zayn fontos, de ő...

- Harry, fontos vagy neki. Nem mondja ki, magának se. De látom rajta, hogy szeret. Tényleg szeret téged - nem éreztem hazugságnak, nem csak azért mondtam, hogy megnyugodjon. Tényleg így éreztem.

- Rájöttem mi a különbség köztetek és miért te lettél a gonosz és ő az áldozat - mondta és óvatosan eltolt magától. Mélyen a szemembe nézett, össze voltam zavarodva. - Te nem félsz az érzelmeidtől, harcolsz értük. Akkor is ha tudod, hogy nem tart öröké és fájdalom érhet. Veled ellentétben, ő fél. Biztosra megy, inkább elfolytja mint sem, hogy...

- Elveszítsen téged. De nézd meg mi lett, fejest ugrottam és elveszítettem a fontos embereket. A húgomat, a barátaimat és ez nehéz - sóhajtottam és hátra dőltem, óvatosan átkarolt én pedig hozzá bújtam.

- Engem nem veszítettél el, ilyenkor jövők rá amikor mellettem vagy, hogy mekkora egy köcsög voltam veled. Riley volt a legjobb barátom, de te is fontos voltál és vagy. Úgy kellett volna viselkednem mint Niall. Ki kellett volna melletted állnom, de egy barom vagyok - motyogta, sajnáltam. Ekkor értettem meg, hogy Harry mind végig mellettem volt, ő is a barátom.

- Nem hibáztatlak, soha se tettem. Nem várhattam el tőled, hogy ketté szakadj, ez így volt helyes - suttogtam halkan, közelebb húzottam hozzá, hogy érezze én vele vagyok.

- Miért ilyen nehéz a szerelem? - kérdezte halkan.

- Nem tudom. De haragszom Zaynre, mert kijelentette, hogy nem bízik bennem. Rileyra is, mert egy idióta és nem veszi el azt a kincset amit kaphat! Nem ragad meg téged.

- Van egy ötletem, hogyan tudnám ráébreszteni a dolgokra. Segítesz? - ült fel hirtelen, én pedig mosolyogva bólintottam és elkezdtük tervezni a tökéletes randit Riley számára.

Kicsivel később magára hagytam Harry-t, hogy rendezzem a saját életemet. A lépcső felé tartottam amikor megláttam ahogyan a falnak támaszkodik és engem figyel. Közelebb léptem hozzá és mélyen a szemébe néztem.

- A francba annyira utálni akarlak most, de képtelen vagyok - dünnyögtem, ő pedig elmosolyodott. Akárcsak az angyalok...

- Hazudtam, bízok benned. Csak annyira szar látni, hogy valaki közelébe vagy. Legszívesebben bezárnálak, hogy csak az enyém legyél - mondta és lenézett a földre.

- Mindig is csak a tied leszek, Zayn. Érdemes volt elveszítenem miattad az eddigi életemet - suttogtam és közelebb léptem hozzá. Átkaroltam a nyakát. Barna szemeiben égett a tűz, már maga a nézése is zavarba hozott. Közelebb hajolt és ajkait erőszakosan nyomta az enyémre. Fordított helyzetünkön és neki nyomott a falnak. Keze besiklott a pólóm alá, lábamat csípője köré tekertem, hogy még közelebb legyek hozzá. Csókunk vad és intenzív volt. Óvatosan megrángattam a pólóját, értette és rögtön megszabadult tőle. Combomat simogatta, belenyögtem a szájába ahogyan megéreztem, hogy igen csak feszes oda lent nála a helyzet. Óvatosan kibújtatott a pólómból és a nyakamhoz hajolt, szívta és csókolgatta. Élveztem minden egyes érintését.

- Istenem, menjetek szobára - hallottam meg egy halk hangot, nehezen elfordítottam a fejemet és Rils-ra néztem. Láttam a szemein, hogy ez a látvány fájt neki. Letettem a lábamat és elléptem Zayntől.

- Bocs - suttogtam, éreztem, hogy elpirulok.

- Harry-vel mi van? Az előbb még ott állt mellettem... - motyogta halkan, szerintem sokkos állapotban volt.

- Szóval észre se vetted, hogy feljött? Pedig már több mint fél óra eltelt - közölte vele Zayn.

- Micsoda? Haragszik rám? - kérdezte halkan, mire megráztam a fejemet.

- Beszéltem vele, jól van - válaszoltam és gyorsan belebújtam a pólómba.

- Szóval most már te vagy a legjobb barátja - nézett rám dühösen és elsétált mellettem de Zayn megfogta a karját és visszarántotta.

- Mert te a szerelme vagy! - nézett mélyen a szemébe, aztán hagyta hadd menjen el. 

*Riley*

-Te vagy Riley igaz? – kérdezte felém vigyorogva Eric. Én csak néztem rá, s alig bírtam megszólalni. A srác elképesztően szexi volt, csak rákellett néznem és tudtam, hogy bármikor az ágyamba cipelném. A csibészes mosolyával, a szexi hangjával és az édes stílusával.

- Igen, te pedig Eric - találtam meg a hangom.

- Nora mondta, hogy szép vagy de, hogy ennyire - mondta kedvesen. Életemben talán először éreztem magamon, hogy kezdek elpirulni. Lehajtottam a fejemet, egy pillanatra elmerengtem mi lenne ha folytatná ezt a bókolást, de el is hessegettem az egészet.

- Köszönöm, de hidd el nem kell ezt elmondanod, nem tartom fontosnak – vigyorogtam rá, majd kezet nyújtottam neki, hogy illedelmesen bemutatkozzak, de ő még közelebb lépett és karjaiba zárt, majd nyomott az arcomra egy puszit. – A híres Eric Saade máris puszilgat! Azt hiszem menten elájulok – kacsintottam rá, majd leültem Liam mellé a kanapéra. Ölében Danie ült, aki komoly arccal rázta a fejét. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, de nem szólalt meg. – Annyi a baj Saade, hogy a szupersztároktól már nem esem hanyatt. Van pár az életemben – vigyorogtam önelégülten, de a svéd énekes mosolya nem tűnt el.

- De ilyennel mint én még nem találkoztál édesem!

- Van neve is! – morgott a másik oldalamon Zayn. Felé kaptam a fejem és elképedve néztem a bosszús arcát, de ő csak felállt és felment az emeletre. Megforgattam a szemeimet, ugyanis nem értettem miért csinálta ezt.

- Na akkor mesélj nekem szupersztár. Várod már a holnap esti fellépést?

- Ha ilyen szép lányoknak énekelhetek, persze!

- Ne tudd meg Lauren mennyire oda van érted! Csoda, hogy nincs máris az öledben – kuncogtam. Végig néztem a társaságon és mindenki komoly képpel bámult hol rám, hol Eric-re. De nem ez volt a legfurcsább; hiányzott Nora, a mostohaanyám és húgom, plusz Harry. – Bocsássatok meg, de felmennék pár percre. – Álltam fel, s már az emelten is voltam. De legszívesebben visszafordultam volna. Nora és Zayn eléggé szenvedélyesen csókolóztak, már póló sem volt rajtuk. Felsóhajtottam.

- Istenem, menjetek szobára – szólaltam meg, mikor megtaláltam a hangom. Nora arrébb lépett Zayntől, miközben engem bámult. Nem akartam rájuk nézni. Nem érdekelt mit csinálnak, nem haragudtam már rájuk, de nem is akartam látni a szerelmüket.

- Bocs – suttogta Nora, s folyamatosan öntötte el a pír az arcát.

- Harry-vel mi van? Az előbb még ott állt mellettem... - motyogtam halkan.

- Szóval észre se vetted, hogy feljött? Pedig már több mint fél óra eltelt - közölte velem Zayn.

- Micsoda? Haragszik rám? - kérdeztem halkan, mire megrázta a fejemét.

- Beszéltem vele, jól van – válaszolta nővérem és gyorsan belebújt a pólójába.

- Szóval most már te vagy a legjobb barátja - néztem rá dühösen és elsétáltam mellette de Zayn megfogta a karom és visszarántott.

- Mert te a szerelme vagy! - nézett mélyen a szemembe, aztán hagyta hadd menjek el. Legszívesebben ordítottam volna. Kétségbe voltam esve, nem tudtam mit kezdjek magammal. Egyszerűen csak leakartam feküdni, s ott maradni örökre. Nem akartam már semmit. Nem érdekelt már Zayn, nem akartam haragudni Norára, és még Eric mosolya sem bűvölt már el. Egyszerűen csak Harry kedves szavai, szerelmes mosolya, ajkai jártak a fejemben, s a hasam összeszorult a gondolatra, hogy ezeket ne lássam újra, hogy ne miattam csillogjanak azok a gyönyörű szemek.

- Rils jól vagy? – kérdezte hirtelen valaki. Észre sem vettem, hogy a szobánk előtt állok és nem merek bemenni. De már nem is volt rá szükségem, mert Harry megszakította a gondolkodásom.

- Nem – motyogtam, majd gyorsan kikerültem és már a szobánkban is voltam. Magamra zártam az ajtót, s az ágyra borultam. Felkúsztam az ágytámlához, nekidőltem és felhúzott térdeimre döntöttem a fejem. Arcomon égtek a könnyeim, nem értettem miért. Nem tudtam felfogni mi ütött ennyire szíven. Csak bámultam magam elé, pedig az ajtón dörömbölt Harry, de nem érdekelt. Csak kiakartam űzni a fejemből a vele való gondolatokat. Nem bírtam velük.  Az előbb megijedtem, hogy haragszik rám, s tudom, hogy igen. Nem szokott csak úgy faképnél hagyni, de én sem szoktam ezt nem észrevenni. Felsóhajtottam, majd beletúrtam a hajamba. Letöröltem a könnyeimet, s az ajtóhoz másztam. Kiakartam nyitni neki az ajtót, megkérdezni mi a baja velem, mi dühítette fel, hogy Norához menekült, de nem tudtam. Rettegtem, hogy úgy fogok járni vele is, mint Zaynnel. Mi van ha Harry is Norát válassza helyettem? Nem kérhetem, hogy ne tegye. Barátok vagyunk, ők is azok. Meg kell rajta osztoznom. De mi lesz ha Harry beleszeret?

A könnyeim erre a kérdésre ismét elkezdtek hullani. Le kellett ülnöm, annyira remegtek a térdeim. Szaggatottan vettem a levegőt, s a mellkasom kínkeservesen fájt. Nem értettem miért.

- Dominó! Kérlek nyisd ki az ajtót – suttogott Harry. Az elején ordítozott, s dörömbölt, de rájött, hogy ezzel semmit nem érhet el nálam. – Mi a baj? Az, hogy láttad Zaynéket? Vagy mi? Nem tudom, de szeretnélek megvigasztalni, kérlek… - motyogta, de tisztán értettem az egészet. Tényleg kiakartam nyitni neki az ajtót, elmondani, hogy semmi baj, megoldom, de nem akartam elmesélni, hogy miatta sírok, hogy az ő mosolya miatt dobog kétszer gyorsabban a szívem és ha arra gondolok, hogy nem lesz az enyém a szerelme kettéhasad a mellkasom.

- Menj el Harry! – suttogtam az ajtónak.

- Elmegyek, este találkozunk. De kérlek ne sírj – sóhajtotta. Tudtam, hogy még egy pillantást vetett a bezárt ajtóra, majd fejet rázva lépdelt le a többiekhez. Ismertem már.

Nekidöntöttem az ajtónak a hátam. Próbáltam a légzésemet egyenletesre formálni, s kiűzni a fejemből a gondolatokat. Nem akartam semmire gondolni. Olyan emberek vesznek körül akik szeretnek, s ezért hálásnak kell lennem, mindegy, hogy mit ártottak nekem. Ha Nora nem küzd meg Zayn szerelméért, sosem tudom meg miként érez irántam Harry és azt sem, hogy félek őt elengedni. Félek, hogy elveszítem ha bevallom, hogy szerelmes vagyok belé…Már pedig lehet így van. Ha letudom önmagam győzni, akkor lehetek csak igazán boldog. Ugyanis már csak minden rajtam állt, mégis nehéz volt. Rettegtem a döntéseim súlyától.

- Riley beengedsz minket? – kérdezte halkan Eleanor. Kedves hangjára elmosolyodtam egy másodpercre, de ismét a szemeim előtt láttam Harry bánatos képét, mikor nem tudok dönteni. Felsóhajtottam, kicsit arrébb kúsztam és kinyitottam az ajtót. Sorban jöttek be a lányok: El, Danie, Nora és Scarlotte. Elképesztő volt! Mind kedvesen mosolyogtak le rám, becsukták az ajtót és körbeültek.

- Sajnálom – motyogta Nora, mire rá kaptam a tekintetem. Nem értettem miért kér bocsánatot. – Sajnálom, hogy megláttál minket nem rég. Nem kellett volna.

- Semmi baj, hozzá kell szoknom, végtére is nem menekülhettek előlem a végtelenségig. – Rántottam egy picit a vállamon, de könnyeim már majdnem utat engedtek maguknak. Visszagondoltam arra a pár percre és ismét elkezdtek potyogni. Felsóhajtottam, gyorsan letöröltem őket.

- Édesem mi a baj? – kérdezte Danie, s az ölébe húzott. Én csak átöleltem és élveztem, hogy megnyugtatóan a hátam simogatja. Olyan érzésem volt, mintha én lennék a szobában a kislány aki sír a mackója elvesztése miatt. És ez tényleg így volt, csak én Harry miatt sírtam.

- Rils elmondod? – suttogta Eleanor. Megráztam a fejem, de felnéztem. Az összes lány kétségbeesetten nézett rám. Felsóhajtottam, elengedtem Danie-t, majd végig néztem rajtuk.

- Azt hiszem, hogy szerelmes vagyok Harry-be – suttogtak akadozva, a könnyeimmel küszködve. De ők meg sem lepődtek a kijelentésemen, arcukon lassan hatalmas vigyor terült el, s úgy vetették rám magukat, mintha az esküvőmet jelentettem volna be.

- Azt hittük soha nem győzöd le magad – nevetett Scar, de én koránt sem találtam az egészet olyan viccesnek.

- Még nem is tette, míg ezt el nem mondja Harry-nek – vágott közbe Nora. Igaza volt, tudtam, de féltem, hogy elveszítem a legjobb barátomat…. – Nem fogod elveszíteni – mosolygott kedvesen, mintha a fejembe látna, s talán így is volt. Bólintottam, majd felhúzott szemöldökkel néztem Scarlotte-ra.

- Mi az? – kérdezte pirulva, mire elnevettük magunkat. – Na jó, azért jöttem vele, mert totálisan beleszerettem, de én ezt be is ismerem és el is mondtam neki! – védekezett azonnal. Kíváncsian vártuk a folytatást. – A válasza egy édes kérdés volt, amitől majd elolvadtam…

- Jézusom, te összejöttél Niallel! – ugrottam a nyakába. Elkezdett nevetni, de szorosan megölelt és csak egy igent suttogott ki. Nagyon örültem nekik!

Múló szerelem-24.fejezet

Sziasztok! Először is Rils szemszöge rövid, de titok hova viszi Harry-t. Másodszor pedig nagyon boldog születésnapot kívánunk Gréti és keresd csak a neved a fejezetben - mellesleg a húgom is ma született ;) Szóval jó olvasást!

*Riley*

Harry-vel kézen fogva lépkedtünk az üzletek között. Millió bolt vett körül minket és mi már rettenetesen untuk. Lauren és a barátai vihogva jöttek a nyomunkba. Persze itt sem tudták nem körülrajongni Harry-t, de nem szóltam egy szót sem, elküldte ő őket magától is. Nem kellett az én beavatkozásom. Mégis majd megőrültem minden egyes alkalomnál.

- Nem szeretnétek inni egy kávét vagy ebédezni? – kérdezte mosolyogva egy lány. Felhúzott szemöldökkel vizslattam és rá kellett jönnöm, hogy ő volt az egyetlen, aki eddig nem próbálkozott be a barátomnál. Felsóhajtottam, majd halványan rámosolyogtam és bólintottam egyet.

- Egy kávé igazán jól esne. De ha megbocsátasz, őket nem vinném – pillantottam egy másodpercre hátra, célzás képen. Felkuncogott, de nem adott más hangot a nem tetszésemnek.

- Rendben, szólok Laurennek, addig menjetek fel az emeletre.

- Köszönjük…ő… - kerestem a nevét, de eszembe jutott, hogy ő be sem mutatkozott. – Bocsi, de nem tudom a neved.

- Greta Gray vagyok – nyújtott kezet. Elfogadtam, majd adtam neki két puszit. A társaság egyáltalán nem volt szimpatikus, de ez a lány valamiért nem illett a képbe. Nem volt nagyképű és nevetségesen cicababa.

- Greta! – kiabált egy nyávogós hang, mire megforgattam a szemeimet és Harry-t megragadva felmentünk a mozgólépcsőn. Leültünk az egyik étterembe, majd lassan körbenéztem. Furcsa volt. Ezer éve nem jártam bevásároló központban, ugyanis utáltam vásárolni és a tudat, hogy legközelebb még Isobelle-lel is el kell jönnöm ide.

- Min gondolkozol? – vigyorgott rám Harry. Rápillantottam az arcára, s én is elmosolyodtam. Megrántottam a vállam, majd kicsit közelebb csúsztam, a bőrkanapén, hozzá. – Tudom, hogy utálod ezt, de kibírhatnád.

- Ma jönnek a srácok – vigyorodtam el. Imádtam a gondolatot, hogy nem kell folyton csak Laurennel diskurálnom. Viszont nagyon zavart a helyzet. Nekem megkellett játszanom a tökéletest, Harry barátnőjét, miközben a nővérem Zaynnel jár és a mostohahúgom tuti bepróbálkozik valakinél…hiszen Harry-nél is megtette. Felsóhajtottam, majd megsimogattam a kézfejemmel az arcát. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, de utána egyből rám nézett, zavartan.

- Én legszívesebben haza zavarnám a srácokat – jelentette ki komolyan és a szemeimbe bámult. Értetlenül pislogtam rá, soha nem mondott még ilyet. A One Direction szent volt minden tag számára, ahogy régen Zayn is előtérbe helyezte mindenekfelett, felettem.

- Miért mondod ezt? – kérdeztem halkan.

- Egyszerűen csak veled szeretnék lenni – sóhajtotta. Először ledöbbenve néztem rá, majd elvigyorodtam.

- Tudod mit?! Amint Greta megjön és megittuk a kávénk elhúzunk innen! Alapból nincs kedvem ehhez, de Laurennel végképp nincs. Megígértem, hogy átgondolom a kettőnk kapcsolatát, de ehhez kellesz te is! – suttogtam a végét. Elmosolyodott, majd közelebb hajolt. Ajkaink között már csak pár milliméter volt, de ő csak a szemeimbe nézett. Idegességemben beleharaptam a számba, majd nem bírtam tovább és engedtem a késztetésnek és megcsókoltam. Kezeimmel körbeöleltem a nyakát és még közelebb bújtam hozzá. Halkan felsóhajtott, mikor ujjaimat a hajába fúrtam.

- Khmm… - köhécselt valaki, mire azonnal elhajoltam Harry-től és a hang irányába néztem. Greta állt mellettünk. Leült a szemben lévő kanapéra, majd szerényen elmosolyodott. – Sajnálom, de nekem mennem kell vissza, ugyanis Lauren nem engedett el – sóhajtott, s elhúzta a száját. Felnevettem a savanyú képén, de megértettem, hogy a méhkirálynő milyen…

- Menj csak, de a bálon ott leszel, ugye? – kérdeztem reménykedve.

- Persze. Norát pedig puszilom – kacsintott. Érdeklődve néztem utána, de már el is tűnt. Még intett egyet és tényleg nem láttam többet.

- Honnan…? – kérdeztem a mellettem ülőt, de ő is tanácstalan volt. – Talán valamelyik nyáron ismerték meg egymást – mosolyogtam. – Na megyünk? – kérdeztem, mire felhúzott szemöldökkel nézett rám. – Mutatok neked egy olyan helyet, amiért képes voltam ide jönni, ha apa hívott.

- Na erre kíváncsi vagyok Rils – kuncogott. Rávigyorogtam, majd amikor felállt a helyéről én is ezt tettem és kézen fogva távoztam vele. Nem tudom, hogy tetszeni fog e neki az a hely, de én imádtam régen!

*Nora*

Fáradtan és nyűgösen léptem be a terminálba és szememmel rögtön egy táblát kezdtem keresni amin a nevem szerepel, de sehol se találtam. Kezdtem ideges lenni, hogy talán apám elfelejtette, hogy az idősebbik lánya a városba érkezik a barátival. De abból a féregből kinézem. Hirtelen egy kéz simult a derekamra én pedig érdeklődve néztem fel Zayn arcára. Elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Nyugodj meg, átvészelem veled ezt a pár napot - próbált bíztatni, de nem túl sikeresen. Körbe néztem a társaságon, akik bátorítóan mosolyogtak rám. Itt voltak a fiúk, Danielle, Eleanor és Scarlett is.

- Hercegnők lehetünk egy napra - tapsolt vidáman Eleanor, mire Lou mellé lépet és összekulcsolta ujjaikat. Niall és Scarl hátrább beszélgettek egymással, olyan aranyosak voltak. Örültem, hogy a legjobb barátom is boldog lehet, reménykedtem. Hiszen ha ő nincs, akkor nekem nem adatik meg mindaz ami most az enyém.

- Engem nem érdekel mi van rajtad, ami alatta az jobban - súgta oda Zayn, mire a hasába könyököltem és vidáman néztem rá.

- Ne legyél ilyen kanos - mondtam, de nem elég halkan, mert Lou rögtön felröhögött hangosan.

- Legalább addig bírd ki Cicám míg a házba érünk - kacsintott Zaynre és seggbe verte. Elmosolyodtam a hülyeségükön és elindultam két alak felé, akiknek a táblájukon az én nevem szerepelt. Az egyik nő kedvesen mosolygott, de a férfi csak állt mogorva testtartással.

- Jó napot Miss Hayden! - mosolygott a nő, én pedig egy szelíd mosolyt küldtem felé. Két fekete autóhoz mentünk, mi Niallékkel szálltunk egy autóba, míg a többiek a másikba. Elől ültem és hallgattam a beszélgetésüket.

- Kicsit aggódom a bál miatt - vallotta be Scarlett, érdeklődve lestem arcára.

- Miért? - kérdezte Zayn.

- Mert az apám egy barom, akinek eléggé nagy elvárásai vannak. Semmit se tud arról, hogy mi történik velünk. Rólad se tud semmit, csak annyit, hogy Rils exe vagy, aki most Harryvel jár, ők pedig eljátsszák. Akkor azért, mert Lauren a drága mostohahúgom, egy ribanc, aki a hírnévre és a tökéletességre megy. Szóval kinézem, hogy valamelyiktőkre rámászik. Zayn te leszel szerintem az a személy. Tömören szerintem ezért félek az egésztől - hadartam és a döbbent arcokkal nem foglalkozva fordultam előre.

- Te ideges vagy - közölte Niall, mire felsóhajtottam. - Megjött?

- Horan, fogd be! - mondtam, de közben arcomon hatalmas vigyor volt, amit nem láthattak.

- Azt hiszem Zayn nem vagy túl jó az ágyba - suttogta Scarlett. Felnevettem és ismét hátra fordultam. Niall éppen Scarlal pacsizott, Zayn pedig sértődött arccal nézett rám.

- Igazán megvédhetnél - nézett rám mire én elpirultam a fürdőszobai éjszakánkra gondolva.

- Meg is foglak. Ha annyit mondok, hogy a hátam tele van sebekkel amik véreztek is elhiszitek, hogy jó? - pimaszul mosolyogtam rájuk, mire mind a ketten döbbenten kapkodták a tekintetüket köztünk.

- Mi van? - találta meg először a hangját Niall, de már nem tudtunk válaszolni, mert megérkeztünk a "kastélyhoz". Előre rettegtem mi fog történni, ez a ház el volt átkozva. Ahogy megállt az autó, lassan kiszálltam és a többiekkel együtt megindultam a hatalmas ajtóhoz. Csengetés nélkül léptem be és nem érdekelt, hogy esetleg a márvány padlót összekoszolom a cipőmmel. Bőröndömet lerakva indultam a nappali felé, ahol megkönnyebbültem. Hiszen csak Belle volt ott és éppen egy magazint olvasott. Hirtelen felnézett és egy hatalmas mosollyal az arcán indult el felém. Szorosan karjaiba vont és egy kicsit elmosolyodtam.

*

Isobelle lelkesen ecsetelte a holnapi este menetét, én kevésbé vártam ennyire a bált. De megemlítette, hogy holnap Riley-val mennek ruhát vásárolni és szívesen látna engem is. Keletlenül, de belementem.

- Mivel elég sokan vagyunk a házba és az énekesnek meg a táncosainak a vendég házat adjuk majd, úgy gondoltam, hogy Scarlettet lehetnél egy szobába - magyarázott Isobelle.

- Az a igazság, hogy Norának Zaynel kéne egy szobába lennie - szólt közbe Scarl, Belle érdeklődve rám kapta a tekintetét.

- Rendben - bólintott, közelebb hajolt és suttogva fojtatta. - Apádnak gondolom ne nagyon említsem az új barátodat.

- Köszönöm - mosolyogtam rá kedvesen. Csengettek és Is pedig rögtön felpattant és beengedte a vendéget. Rögtön felismertem a hangját, fura izgatottságot éreztem. Lassan elengedtem Zayn kezét és felpattantam. A többiek érdeklődve figyeltek, aztán a belépő személyt ajándékozták meg tekintetükkel. Két személy volt csak akik tudták ki ő, Niallre néztem aki halványan mosolygott és Zaynre aki feszülten figyelte minden mozdulatomat. Megráztam a fejemet és mit sem törődve velük bújtam szorosan Eric karjába.

- Látom hiányoztam - motyogta a fülembe, mosolyogva engedtem el és néztem fel a barna szemeibe, amik barátságosan csillogtak.

- Te mindig - ráztam meg a fejemet és még egyszer megöleltem, köhintés szakította meg a pillanatot én pedig hátra pillantottam Zaynre.

- Be se mutatsz? - kérdezte gúnyosan, hitetlenkedve ráztam meg a fejemet és szó nélkül léptem elé, felhúztam és karját megfogva mentem a konyhába.

- Mi a bajod? Megint elő adod a féltékenységi rohamodat? - kérdeztem halkan, de közben komolyan néztem rá.

- Idegen pasit ölelgetsz, akit úgy tűnik elég jól ismersz, Párizs maradandó nyomokat hagyott - ahogy nézett fájt, ideges volt, de közben közömbös.

- Miért nem bízol bennem? - kérdeztem hitetlenkedve, el sem hittem, hogy megint ez a téma.

- Benned bízok, a pasikban nem. Elcsábítanak, én is azt tettem - nagyot sóhajtottam és közelebb léptem hozzá.

- Zayn, nem mindenki akar az ágyába. Eric a barátom, aki velem volt végig, mikor nem beszéltél velem. Lehet, hogy elcsábítottál, de én is téged. Egyébként én is féltékeny lehetnék, te nem látod hogyan néznek rád a lányok, a mosolyuk, szó szerint felkínálkoznak neked.

- Lehet nem szeretsz azért nem vagy féltékeny - rázta meg a fejét.

- Oh, a büdös életbe, Malik! Bízom benned, én tényleg! De te nem tudsz bennem. Mert az él benned, hogy egyszer már elcsesztem ezért veled is elfogom - kiabáltam, elegem volt az ok nélküli veszekedésből.

- Akkor nem bízok! - vágta rá és kivonult. Pár perc múlva követtem de Eric mellé ültem le, jó messze tőle. A többiek próbálták a hangulatot oldani, a beszélgetésükkel, de Zayn és én idegesen ültünk a kanapén, magunk elé bámulva. Léptek ütötték meg a fülemet, érdeklődve kaptam fel magamat és Rilssal, Harryvel és a picsával találtam szembe magam. Riley körbe nézett, aztán kétszer is végig nézett Rajtam és Zaynen. Lemondóan sóhajtott.

- Oké, köztetek már megint mi történt? - nézett rám, válaszolni akartam de valaki megelőzött.

- Összevesztek, én vagyok az oka - állt fel Eric és egy mosollyal az arcán közelebb lépett húgomhoz, aki döbbenten bámult barátomra. - Te vagy Riley igaz?

- Igen, te pedig Eric - találta meg a hangját.

- Nora mondta, hogy szép vagy de, hogy ennyire - mondta kedvesen, én pedig Harryre pillantottam aki idegesen fújtatott egyet és látva Riley bágyu arcát, mit sem törődve senkivel rohant fel az emeletre. Utána néztek, de Eric és Riley mintha egy külön világba jártak volna. Megrázva a fejemet siettem a göndör után.

Múló szerelem-23.fejezet

*Riley*

- Ezt miért? – kérdezte mosolyogva. Felnevettem a kisfiús arcán, de csak megráztam a fejem. – Többször kéne elengedned magad.

- Megpróbálom, de most menjünk vacsorázni – sóhajtottam. Amit a csók okozott jó kedvet is elillant, arra a tudatra, hogy nekem egy légtérbe kell lennem ismét Laurenékkel.

- Túléled, nyugi – nyomott egy puszit az arcomra, majd kézen fogott és lassan elindult az étkezőbe. Én csak szótlanul követtem. Semmi kedvem nem volt bájologni, de főként nekik nem. A helységben már mindenki ott ült az asztalnál, így mi is helyet foglaltunk az egyik oldalt. Az asztalfőnél apa ült, mellette, jobb oldalt a felesége és ő mellette a mostohatestvérem.

- Remélem szeretitek a pulykát, mert ha nem hozathatok valami gyors ételt – aggódott feleslegesen Isobelle, de felettébb rendesnek találtam ebben a pillanatban.

- Nagyon szeretjük –válaszolt Harry, s én csak helyeseltem.

- Akkor jó étvágyat – mondta apa, majd nekilátott a tányérján elhelyezett ételnek. Mi is így tettünk és örömmel jelenthettem ki, hogy ízlett a vacsora.

- Na és Rils anyád hívott már? – kérdezte apu.

- Még nem, de gondolom nemsokára esedékes lesz.

- Mondd meg neki, hogy üdvözlöm és puszilom Norát.

- Megmondom, de ha felhívnád annak jobban örülne.

- Talán majd valamelyik nap – habozott. Tudtam, hogy nem fogja felhívni. Nora sosem palástolta az ellenszenvét apánk iránt és én ezt meg is értettem.  Én sem apa miatt jöttem, vagyis örülök, hogy kicsit láthatom, de annak sokkal jobban, hogy nem otthon veszekszem a nővéremmel.

- Apa! Hívd fel és kész, nem fog megenni.

- Ne parancsolgass nekem, mert nem tudod milyen a nővéred!

- Hogy nem tudom? – kérdeztem idegesen. A kezem ökölbeszorultak. – Kimered jelenteni, hogy nem ismerem azt a személyt akit te alig látsz kétévente? Azért gondolkozz már el ezen egy kicsit! Mellesleg én is félreismertem egy kicsit, de soha nem mondanám, hogy nem ismerem. Többet tudok róla, mint rólad, vagy bárkiről ezen a nyamvad világon! Ő volt ott velem, amikor más nem és ő vígasztalt, amikor te leléptél, hogy feleségül vedd ezt a nőt és mást nevezz a lányodnak! Szóval ne oktass ki róla. Ő Nora és tudom, hogy egy nagyszájú idióta, aki egyszer hibázott de a nővérem és szeretem! – ordítottam, letöröltem az arcomon végigfutó könnyeket, majd felálltam az asztaltól. – Elment az étvágyam, köszönöm és jó éjszakát – motyogtam és felszaladtam a szobánkba. Egyből levettem a ruhát, magamra kaptam Harry egyik pólóját és már az ágyban is voltam. Remegtem az idegességtől, a csalódottságtól. Nem hittem el, hogy apa ennyire leszarja a lányát. Hogy képes így viselkedni? Nekem nem kell bemutatnia Norát, mert bármennyire megbántott a testvérem és szeretem. Nehéz bevallani, de rettenetesen hiányzik. Tényleg ő volt az aki bármikor mellettem volt, lehetett az öröm vagy bánat. Persze jó nagyot hibázott, de észrevettem rajta, hogy megbánta. Tudom, hogy megbánta, hiszen ismerem, ismerni akarom.

- Dominó ne sírj – suttogta Harry, akit észre sem vettem, míg nem akart befeküdni mellém az ágyba. Arrébb másztam, beengedtem, majd mellkasára feküdtem. – Mondtam, hogy szereted. Sosem múlhat el, ő a testvéred.

- Tudom, de annyira igazságosnak éreztem a dühömet iránta, s még mindig mérges vagyok rá. De csak én sértegethetem, nekem jogom van ehhez, de apának nincs! – szipogtam. Legszívesebben Norát öleltem volna most magamhoz és nem Harry-t.

- Jogod van hozzá, de tudnod kell neki megbocsátani. Ha Zaynnek ment, Norának is menni fog – mondta, majd letörölte könnyeimet az arcomról. 

- Már megbocsátottam – motyogtam.

- Akkor minél előbb közöld vele. – Simított végig a hátamon, majd elkezdett dúdolni valamit és én így aludtam el.

Reggel kopogásra ébredtem, Harry ölelésében. Semmi kedvem nem volt felkelni, de a hang nem szűnt meg, így nagy nehezen feltápászkodtam a göndör mellől, aki morgott párszor, de nem kelt fel.

Kinyitottam az ajtót és szembetaláltam magam Isobelle-el.

- Jó reggelt – köszönt, én is elmormoltam neki valami ilyesmit, majd vártam a folytatást. – Azt szerettem volna megkérdezni, hogy nem lenne e kedved ma elmenni vásárolni Laurennel és pár barátjával. Persze Harry-t is vihetnéd mert nem csak lányok mennek… - Nézett rám kérdően. Elgondolkoztam az ajánlaton, de csak a nemnél kötöttem ki, viszont amennyire nem kedvelem Belle lányát, ő egyre szimpatikusabb lesz nekem.

- Nem jöhetnél te is? – kérdeztem halkan. Tényleg kedvesebb volt, mint amire utoljára emlékeztem és meg kellett benne látnom a jót, vagy valami olyasmit.

- Sajnálom, de ma apáddal be kell mennünk dolgozni, viszont ha szeretnéd bepótolhatjuk. Úgy is holnap után lesz az éves party.

- A bál? – kérdeztem kicsit ijedten. Nem nekem való volt ez az egész és mindig Norával vészeltem túl azokat az estéket.

- Igen, meghívom a fiúkat és Norát is, remélem átgondolja és eljönnek.

- Én is remélem, és akkor benne vagyok a ruhavadászatban, veled.

- Mesés. Készülj el, Lauren már a nappaliban tévézik, csak rátok vár – mondta, de már a lépcsőnél járt. Tényleg sietett.

- Igyekszünk, szia és jó munkát! – kiabáltam utána.

- Nektek pedig jó szórakozást! – kiáltott még vissza, majd tényleg eltűnt. Becsaptam az ajtót és elkezdtem ébresztgetni Harry-t, aki nagy nehézségek árán kinyitotta a szemeit.

- Jó reggelt Rils – motyogta. Elnevettem magam nyúzott arcán, adtam ajkaira egy puszit, mitől egyből fittem lett és kérdőn nézett rám. – Csak elengedtem magam – kuncogtam. – Most viszont készülődj, mert a libával megyünk vásárolni! – tettetem lelkesedést, mire felnevetett és ő is elkezdett készülődni. Én pedig próbáltam anyuval társalogni és öltözni egyszerre. Nehéz feladat volt, de örömmel tettem, hiányzott a sok apró hülyesége és szokása.

 *Nora*

Telefonom csörgését meghallva, azonnal felugrottam a kanapéról és a szobám felé kezdtem rohanni. Meglepődve néztem a nevet, erőt vettem magamon, és egy sóhaj kíséretével felvettem.

- Apa - szóltam bele lassan és feszülten. - Mit szeretnél?

- Nora, azért telefonáltam, mert holnap után lesz az éves bál. Mivel a húgod itt van, neked is itt a helyed. Természetesen a fiúkkal együtt és Scarlettet is szívesen látjuk, meg persze a fiúk barátnőit is - mondta lassan, kimérten. Mintha csak egy idegennel beszélne.

- Oké, ma beszélek mindenkivel. Remélem az egyik magángépedet igénybe vehetjük a holnapi nap folyamán - nem éreztem az apámnak, olyan érzésem volt mintha egy idegennel beszélnék.

- Ez csak természetes, hiszen a lányom vagy és ők a barátaid. Egyébként, megkérdezhetnéd őket nem-e szeretnének fellépni.

- Szóval igazság szerint ezért hívtál, mert nincsen fellépőd - morogtam keletlenül, el sem hiszem, hogy ekkora egy barom.

- Ez nem igaz! - szólt ingerülten. - Van, természetesen Lauren egyik kedvence ott lesz, nem volt nehéz megszerezni, hiszen nem olyan híres.

- A kis ölebednek mindent megteszel, mi pedig érezzük megtisztelve magunkat, hogy elmehetünk az idióta céges rendezvényedre?

- Nora, fejezd be! Azonnal! Nem engedheted meg velem szembe ezt a stílust. Az apád vagyok, nem pedig holmi játszó pajtásod! - ordított a telefonba, nekem pedig itt lett elegem.

- Nem te szartad a spanyolviaszt. Az pedig túlzás, hogy az apám lennél, soha se viselkedtél úgy! - kiabáltam már én is, utáltam őt.

- Ezt most fejezzük be, holnap délelőtt tizenegykor indul a gép, legyetek ott - mondta kimérten. Ilyen volt ő, kiabált velem, aztán úgy viselkedett mintha mi sem történt volna.

- Oké, utolsó kérdés ki is lesz a sztár fellépőd? Ha már a nagy One Direction is kell - morogtam kelletlenül, leakartam tenni, de mégis csak érdekelt, hogy a kis hercegnő kiért rajong oly annyira.

- Azt hiszem valami Eric Sadie.

- Saade - mondtam és felragyogott a szemem, hiszen ez azt jelentette, hogy újra láthatom őt.

- Ismered? - kérdezte hitetlenkedve.

- Mondhatjuk. De most mennem kell, holnap találkozunk - mondtam és meg sem várva válaszát csaptam rá a telefont. Gyorsan küldtem egy sms-t neki, hogy skype-on várom és azonnal beüzemeltem a gépemet. Dobolva vártam míg betölt, ahogy bekapcsolt rögtön a Skype-ra kattintottam, ahol meg is jelent a hívást jelző ablak. Mosolyogva nyomtam rá a fogadás gombra. Előbb töltött be az ablaka és elismertem, hogy ma is istenien nézett ki.

- Nora! - mosolygott kedvesen én pedig sután intettem. - Na mi történt? Pasiddal minden oké?

- Igen, minden oké. Egyébként holnap vagy holnap után találkozunk - mosolyogva figyeltem kíváncsi arcát. - Nem tudom mikor utazol Skóciába, de az apám rendezvénye és én is ott leszek.

- Holnap délután akkor találkozunk! De, én kicsit félek, hogy a barátod beveri a képemet - ráncolta össze a homlokát, én pedig felnevettem.

- Megvédelek. Egyébként be kell mutatnom téged majd a húgomnak.

- Oh, Riley-nak! Van barátja? - kérdezte és egy fura mosoly jelent meg az arcán, mire megforgattam a szememet.

- Oké Saade, holnap találkozunk.

- Szeretlek Norácska - vékonyította el a hangját és fura kézmozdulatokkal legyezte magát.

- Gyökér! - közöltem és kinyomtam a hívást.

- Ő meg ki volt? - szólalt meg egy hang az ajtóból én pedig ijedten néztem Niallre.

- Barát. Jó barát - mosolyogtam és a karjaiba vetettem magamat. - De te vagy a legjobb!

- Tudom. Egyébként Isobelle hívott minket, holnap irány a skótokhoz - nevetett én pedig örültem, hogy van egy remek barátom.

Múló szerelem-22.fejezet

Jó olvasást!(:

*Riley*

A golf pályához érve egyből lepattantam a golf kocsiról. Lauren Harry-vel beszélgetett, míg én apuval veséztem ki mennyire oda vagyok a golfért. Persze ez nem teljesen volt igaz, mert egy vasárnapi programnak elment, de nem velük. Szívesebben lettem volna inkább a srácokkal, és még Norát is örömmel üdvözöltem volna köreimben, de Laurent soha.

Harry felé pillantottam aki nevetett Laurennel, s a lány felkarját fogdosta. Legszívesebben leütöttem volna. Nincs joga Harry-t még csak megölelni sem, sőt semmi köze hozzá! Harry az én barátom és lesheti, mikor engedem meg, hogy egy ilyen cafka a közelébe jusson, mint barát vagy mint egy nő. Soha.

Felsóhajtottam, felöltöttem magamra a legszebb mosolyom, majd csatlakoztam Harry-hez, aki vigyorogva hajolt közelebb hozzám és adott egy puszit a homlokomra, majd kezeit enyémekbe csúsztatta.

- Ugye tudod, hogy fogalmam nincs miként kell játszani? – kérdezte nevetve. Elmosolyodtam, majd megszorítottam a kezét.

- Csak maradj velem és nem lesz gond, én tudok játszani, de a kis libát leütöm, ha még egyszer hozzád ér – morogtam. Felhúzott szemöldökkel nézett rám.

- Rils semmi gond, igazán kedves lány.

- A sátán is kedves, míg nem ismered közelebbről. Kerüld el őt, kérlek.

- Nem parancsolsz nekem, ugye tudod? – kérdezte kicsit mérgesen. – Olyan barátaim vannak, akiket én szimpatikusnak találok.

- Sajnálom – sóhajtottam. Igaza volt, tényleg. Teljesen jogosan vágta ezeket a fejemhez, de egyszerűen nem tudtam elfogadni. Annyira bennem volt, hogy csak az enyém. Ő az én barátom, ő belém szerelmes, nem is kell neki más rajtam kívül. Közben pedig tudtam, hogy én minden percben nehézségeket hadát zúdítom rá, hiszen nem viszonzom a szerelmét. Eltudnám magunkat képzelni, mint két szerelmes tini, eltudnám fogadni, hogy szerelmes vagyok belé, arra törekednék, hogy ne bántsam meg. De a barátságát elveszíteném, nem lenne senki aki megvigasztalna, ha összevesznénk, nem lenne olyan akihez oda bújhatnék, ha bánatom van. Legfőképpen nem bírnám ki, ha ő bántana meg. Bárki csak ne ő!

- Rils döntsd el mit akarsz, mert úgy akarok visszamenni Londonba, hogy tudom hányadán állunk. Jelenleg nem tudom. Egyszer úgy kezelsz mint a legjobb barátod, egyszer pedig azt érezteted, hogy féltékeny vagy bárkire aki a közelembe jön. Kicsit sok ez nekem. – Nézett a szemeimbe, s ott is hagyott. Laurenhez sétált. Felsóhajtottam, idegesen beletúrtam a hajamba, majd apuhoz és Isobelle-hez csatlakoztam.

- Kislányom azt hallottam, hogy Harry nem tud golfozni, úgy lenne a fair, ha te is velük lennél – nyögte ki apu mosolyogva, de legszívesebben ott süllyedtem volna el a föld alá. Bólintottam, majd a golf felszerelésemet megfogva a fiatal csapathoz sétáltam.

- Plusz nincs szívünk a fiatal szerelmes párt szétválasztani, ugye Alex? – kérdezte Belle. Rámosolyogtam, de ott helyben meghaltam volna. Van még valaki, aki belém akar taposni?

*

Fáradtan léptem ki a fürdőből. Harry az ágyon feküdt egy rövidnadrágban. Elmosolyodtam, majd mellé vágódtam. Rajtam egy lenge , nyári egybe szoknya volt, s egyszerűen imádtam. Ha mást nem is szeretek ebben a helyben, az időjárást igen, hiszen meleg van. Plusz az sem töltött el rossz kedvvel, hogy levertük az idősebbeket golfban, a végére Harry is eléggé belejött. A végén még vasárnaponként ez lesz a közös programunk…

- Beszélhetünk? – kérdeztem halkan. Igazából féltem, hogy mit szól majd a mondanivalómhoz, de ideje volt kicsit megbeszélni a dolgokat.

- Mondd – sóhajtotta, majd felém fordult, így féloldalasan feküdt.

- Sajnálom a mai napot. Tudom milyen nehéz este vagyok és rettentően sajnálom, hogy  el kell játszanod a pasimat, miközben szerelmes vagy belém. Nem akartam, de itt csak a tökéletes állja meg a helyét. Ezért jövünk ide ritkán, ezért utálok itt lenni. Minden egyes alkalommal eljátszom apa tökéletes kislányát, miközben nem érzem, hogy szeretne, úgy tesz mintha a lánya lennék, de soha nem térek haza ezzel az érzéssel. Mintha csak nyaralnék egy vad idegennel. Ezért szerettem volna, hogy el gyere, legalább egy valaki legyen itt akit szeretek.

- Szerelek Rils – motyogta, majd hátára fordult és a mellkasára húzott. – Rettentően szeretlek, de amit ma mondtam komolyan gondoltam.

- Tudom és igyekezni fogok, de Lauren nem kedves, egyszerűen csak tökéletesnek akar látszani és ezt veled elérhetné. Kell neki a Styles hírnév.

- Ezt én is tudom – sóhajtott fel. Felhúzott szemöldökkel könyököltem fel a mellkasára. Nem érettem őt.

- Ha te is tudod, miért akartál féltékennyé tenni vele? – kérdeztem idegesen.

- Tudni akartam, hogy az lennél e – vigyorodott el.

- Szemét vagy Styles – morogtam, majd belevágtam egyet a mellkasába, s visszafeküdtem rá.

- Soha – nevetett, majd maga alá görgetett. Lefogta a bal kezével az enyémeket a fejem fölé és ráült a csípőmre. – Ha én szemét vagyok te egy hárpia. – Nézett rám nagy zöld szemeivel, amik most még boldogabban csillogtak. El sem tudtam hinni, hogy miattam ennyire boldog ez a fiú. Itt ül rajtam mosolyog, mintha valami csoda lennék és én hagyom elúszni a felhőtlen boldogságát.

- Engedd el a kezeim, kérlek – kértem suttogva, mire ő ijedten elengedte és csak bámult rám. Én végig simítottam arcán, majd kezeimet tarkója köré fontam, s közelebb húztam magamhoz. Lélegzetvétele gyorsabb lett, a szabályosság eltűnt belőle, de szemeivel nem engedte el enyémeket. Vágy, boldogság és értetlenség keveredett a zöld szempárban, és ezeknek örültem. Egy pillanat alatt rántottam fejét közelebb az enyémhez, hogy ajkaimat övéire illesszem. Nem tudtam miért, nem értettem magam, de tudtam, hogy nekem ő kell. 

*Nora*

Lassan nyitottam ki a szemeimet, a világ legszebb szempárjával találtam szembe magamat. Karján támaszkodott és úgy nézet rám, arcán egy ellenállhatatlan mosoly játszott.

- Jó reggelt, Szépségem - suttogta és egy puszit nyomott ajkaimra. Miután elváltunk végig simítottam arcán.

- Mennyi az idő? - kérdeztem rekedt hangon.

- Kb. fél hét lehet, de nem volt szívem felkelteni téged - megforgattam a szemeimet és ásítottam egy hatalmasat.

- Úgy beszélsz mintha valami kincs lennék - mondtam neki és ülő helyzetbe tornáztam magam.

- Nekem az vagy - vágta rá rögtön és felállt. Segített nekem is és kéz a kézben mentünk le a nappaliba. Leültünk a kanapéra és elkezdtem a tv-t kapcsolgatni. Közelebb ült és felkarjával át karolt én pedig a vállára döntöttem a fejemet, mélyen beszippantottam az illatát és élveztem a percet. Ilyenkor amikor vele vagyok elfelejtek mindent és mindenkit. Azt, hogy önző módon viselkedtem. Ha igaz testvér lennék magam elé helyeztem volna az ő érzéseit, ahogy ő is tette volna. Vajon tényleg ezt tette volna? Tényleg azt nézné nekem mi a jó? Vagy ő is azt tette volna mint én?

- Szerinted ha Riley lenne olyan helyzetben mint én, ő a saját vagy az én boldogságomat nézte volna? - kérdeztem hirtelen és rögtön megbántam, hogy megkérdeztem, ilyet feltételezni is szörnyű.

- Nem tudom, de azt igen, hogy most boldog, ha nem is vallja be tudom, hogy érdekli őt Harry, idő kérdése és összejönnek. Nora, tudom, hogy nehéz ez neked, nekem is. De próbálj meg boldog lenni, én az vagyok. Veled - mondta és a végén egy puszit nyomott az arcomra. Lenéztem és a padlót vizslattam. Össze voltam zavarodva.

- Meg kérhetlek valamire? - fordultam felé és kérdeztem komolyan. Féltem, hogy meg fog rám haragudni, de muszáj lesz kimondanom, be akarom biztosítani magamat.

- Nem, soha! Hogy juthatott ez az eszedbe? - kérdezte és nevetve megrázta a fejét. Halványan elmosolyodtam a hülyeségén. - Persze, hogy kérhetsz.

- Ha egyszer kiszeretsz belőlem, vagy már nem lesz olyan mint régen. Esetleg találkozol mással, közlöd velem és szakítasz? Mielőtt, nagyobb fájdalmat okoznál? - suttogtam és inkább a nadrágom szélét piszkáltam, nem mertem a szemeibe nézni. Féltem a reakciójától.

- Ezt vehetném sértésnek is, hogy nem bízol bennem. De a helyzetünket nézve nem teszem. Meg értem a félelmedet - mondta halkan, aztán egy nagy levegőt véve folytatta. - Megígérem, hogy ha nem foglak szeretni, ami esélytelen, de legyen ha így lesz szakítani fogok. Ha bármi történik és nem érzem azt amit kéne, elmondom, nem akarom, hogy miattam szenvedj. Soha se akartam. Mégis ebbe a helyzetbe sodortalak.

- Nem csak te vagy a hibás. Én is ugyanúgy tehetek erről - mondtam, komolyan. Megrázta a fejét, közelebb hajolt és megcsókolt. Pólójánál fogva húztam közelebb magam és éreztem, ahogyan a derekamat simogatja.

- Itt alszol? - suttogtam bele ajkaiba, mire egy aprót bólintott.

*

- Oké, én megyek zuhanyozni - mondtam Zaynek, miközben felálltam az ágyról miután vége lett a filmnek amit néztünk.

- Mehetek én is? - nézett kis kutya szemekkel rám én pedig megráztam a fejemet.

- Anya itthon van - közöltem vele a tényt, amivel ő is tisztában volt.

- Csendben leszünk - mosolyodott el pimaszul. Tehetetlenül felnevettem és megragadva a kezét kezdtem el a fürdő szobába húzni. - Tudtam, hogy ellenállhatatlan vagyok.

- Még kiküldhetlek - mondtam és kulcsra zártam a fürdő ajtaját. Levette a pólóját, én pedig felsóhajtottam. Egyetlen egyszer voltam vele, amit akkor még hibának fogtam fel, de ma már tudtam, hogy ő soha se lehet hiba számomra. Ott állt egy száll boxerben előttem és közelebb sétált. Óvatosan lehúzta rólam a pólót és apró puszikat adott a kulcscsontomra. Apró sóhajok törtek fel a tüdőmből ahogyan kibújtatott a melltartómból. Kigombolta a farmeremet én pedig készségesen vettem le magamról. Csillogó szemmel végig mért, én pedig éreztem, hogy pirulok.

- Gyönyörű vagy - suttogta és még közelebb lépett, ajkait óvatosan az enyémekre nyomta. A hátát simogattam miközben ő levette mindkettőnk alsó neműjét és beállt velem a zuhany alá. Megnyitotta a csapot és éreztem ahogyan a forró víz folyik ránk. Egy keveset öntött a tenyerébe a málnás tusfürdőmből és óvatosan megmosta minden porcikámat. Én pedig csak sóhajtoztam és nyögtem. Csodálatos érzések leptek el, lemosta rólam a szappant. Eltávolodtam tőle és mélyen bele néztem a szemeibe.

- Szeretlek - mondtam, mire elmosolyodott és neki lökött a falnak. Lábaimat felhúztam és a csípője köré tekertem. Minden habozás nélkül vezette magát belém, először éreztem a feszítő érzést a mérete miatt, de lassan mozogni kezdett bennem és rögtön élvezet váltotta. A hátát karmoltam és közben vadul csókoltam. Élveztem, ahogyan hátam a hideg csempének feszül, ahogyan karjai birtoklóan tartanak és a csókjait. Elhiszi valaki ha azt mondom, hogy senkivel se volt még ilyen jó? Talán azért, mert vele nem csak szexelek, hanem szeretkezek.

- Mindjárt... - morogta a számba.

- Várj... még! - kiáltottam és bele haraptam a nyakába, kicsit erősebben lökött neki a falnak a lendülettől és felszisszentem, de nem érdekelt. Még erősebben és durvábban tolt, minden lökésénél érintette a g-pontomat.

- Nem bírom - motyogta és éreztem farka rángatózását, pár pillanat múlva belém élvezet. Éreztem a feszítő érzést és egy hatalmas sikoly kíséretében én is elélveztem. Pihegve vette ki magát belőlem, én pedig elléptem a faltól. Sokkosan nézte a csempét, én pedig megfordultam és láttam, hogy tiszta vér.

- Kicsit vadak voltunk - nevettem fel és újra felé fordultam.

- Nem akartam fájdalmat okozni, a hátad is véres - hajtotta le a fejét, én pedig szem forgatva léptem közelebb hozzá és emeltem fel a fejét.

- Viccelsz velem? Életem legjobb szeretkezésében volt részem - mondtam határozottan és közelebb lépve hozzá, ajkaimat erőszakosan az övére nyomtam.

Múló szerelem-21.fejezet

Sziasztok! Reméljük tetszeni fog, őszintén szólva olyan könnyen megírtuk, mintha ezen múlna az életünk. Nehéz lesz felfogni, hogy lassan vége...Riley és Nora kicsit mi vagyunk. De még ráérünk búcsúzkodni! Jó olvasást!(:

*Riley*

Elgémberedett végtagjaimat hosszan nyújtottam ki, amint leszálltunk a repülőről Harry-vel. Állítólag apu küldött ki elénk egy kocsit, de abban sem voltam biztos, hogy érdeklem e ennyire. Viszont amikor beléptünk az emberek közé, ott virított a nevem egy óriási plakáton. Elmosolyodtam, majd Harry kezét szorongatva siettem oda a hölgyhöz.

- Jó napot – köszönt mosolyogva. Mi is köszöntöttük, majd felvettük a bőröndjeinket és a kocsihoz mentünk. – Eredetileg az édesapja szeretett volna önökért jönni, de közbe jött valami.

- Gondolom milyen fontos lehetett – morogtam. – Mi jött közbe? – kérdeztem már kicsit hangosabban, miközben beültem Harry-vel a hátsó ülésre.

- Lauren kisasszony vásárolni szeretett volna és az édesapja elkísérte őt, hiszen ez a kettejük apa-lánya programja. Gondolom önnel pedig majd még többet megy Plazába.

- Ezt nagyon kétlem – sóhajtottam. Megszorítottam Harry kezét, mert az ideg már majd szétvetett. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy volt képes apa egy ilyen kis ribancot a lányának fogadni. Nem volt agyam felfogni, hogy miként nem veszi észre a kihasználási szándékait a két cafkának. De én meg sem szólalhattam, hiszen ha hívott egy évben egyszer már örömujjongásban kellett kitörnöm, Norával együtt. Utáltam ezt a két nőt, s egyben apa agyát is, ami nem volt tiszta…

- Nyugi Dominó – suttogta Harry a fülembe, felsóhajtottam. Olyan rég hívott már így. Amikor apu felhívott Londonban és megkértem Harry-t kísérjen el a fejemhez vágta, hogy ilyet nem kéne tőle kérnem, mert így is szenved, s ha kettesben lennénk még jobban előtörnének az érzései. Én pedig megígértem, hogy bármit megteszek csak neki könnyebb legyen. Annyiszor elmondtam ezt neki, hogy más magam is elhittem, hogy ha neki jobb, nekem is… Remélem tényleg sikerül megvalósítanom a boldogságát.

- Lauren tudni akarja majd miért hívsz így… - motyogtam felhúzott szemöldökkel.

- Akkor elmondom, hogy a mostohanővére két bal lábas és a nyakamba borult a megismerkedésünk napján – vigyorgott. Oldalba böktem, de egy rossz szót nem szóltam. Végül is nem volt okom rá, igaza volt.  Amikor megismertem épp az egyik volt osztálytársammal vásároltunk és a mozgólépcsőn Harry állt előttem, a barátnőm pedig volt olyan kedves és a nyakába lökött. Azóta soha nem mozgó lépcsőzök, csak egyedül, néha. – Szeretném ha jól éreznéd magad, nem azért jöttem, hogy Isabelle vagy Lauren kedvére tegyek, hanem mert veled szeretnék lenni, kettesben.

- Annyira nem értelek – sóhajtottam. Tényleg nem értettem, hogy miért ilyen kedves velem, hogy miért akar velem lenni, miközben én csak megbántom és eltaposom.

- Nem kell értened semmit, csak legyél a legjobb barátom, az a Rils, aki eddig is voltál – Nyomott arcomra egy puszit, majd az ablak felé fordult. Sütött a Nap és tökéletes idő volt egy kis sétához, de máris gondoltam, hogy erre alkalmunk sem lesz.

A kocsi leparkolt, s mi kényszeredetten szálltunk ki belőle. Harry végig a kezemet szorongatta, de egyszer sem éreztem azt a nap folyamán, hogy ez zavarna vagy többet akarna jelenteni számára, egyszerűen csak ott volt kettőnk kapcsaként és biztonságot nyújtott. Ezt pedig nem tudtam volna feladni, persze az a kis bizsergető érzés ott volt a hasamban ahányszor végigsimított ujjaival a kézfejemen, de az ő jelenlétében sosem törődtem ezzel. Nem hozott zavarba, természetes volt.

- Kislányom! – Lépett ki apu az óriási ház ajtaján, ami üveges volt és legalább három ember egyszerre való bejutását biztosította a házba. Felsóhajtottam, ránéztem Harry-re, aki már szelíden mosolygott édesapámra, így én is egy mosolyt erőltettem az arcomra.

- Szia apu – öleltem meg, miközben már láttam a két cafkát kifáradni közénk. Felsóhajtottam, végigsimítottam még egyszer apu hátán, majd elhúzódtam. – Emlékszel még Harry-re?

- Persze a jövendőbeli vejem – ölelte meg Harry-t is, de én csak elképedve pislogtam rájuk. Hogy mit mondott az előbb? Veje?

- Azt hiszem Alex kicsit félreérti a dolgokat – kezdett bele barátom a magyarázkodásba, de apa közbe szólt.

- Anyád mindent elmesélt, szóval gratulálok kislányom, örülök, hogy egy ilyen rendes gyerek a barátod! – veregette hátba a „barátom”, majd készségesen vezetett minket az ajtóban álló két nőhöz. Lauren még csak tizennégy éves volt, de úgy nézett ki, mint egy húsz éves fruska. Kényszeredetten nyomtam az arcukra két-két puszit, majd bementünk a villába.

- Nem mondtad, hogy ekkora házban laknak – suttogta Harry, mikor levettük a cipőnket.

- Hidd el itt nem minden ennyire tiszta, mint amilyennek látszik – motyogtam, majd rávigyorogtam Laurenre.

- Közös szobátok van, édesanyád ajánlására. Ha most kipakoltok, utána elmehetünk egy családi golfozásra, a hátsó pályára – vigyorgott elégedetten a kis kosztümjében Isabelle. Láthatatlanul megforgattam a szemeimet, megfogtam Harry kezét a látszat miatt, s felhúztam az emeletre, ugyanis tudtam melyik a kiszemelt vendégszoba.

- Mindenképpen – kiabáltam még le a házisárkánynak, majd becsaptam magunk mögött az ajtót, s Harry-t magamhoz ölelve dőltem el az ágyon. – Sajnálom előre a színjátékot, de ez a család nem tűri a tökéletlenséget – sóhajtottam, majd végigsimítottam ajkai vonalán, ujjaimmal.

 *Nora*

Délelőtt álmosan lépkedtem a konyhába, az ajtóban megállva mosolyogva ráztam meg a fejemet.

- Tisztában vagy azzal a ténnyel, hogy pihenned kéne? - szóltam oda neki, hangom hallatára kicsit felugrott és hatalmas mosollyal az arcán nézett felém.

- Jó reggelt, Szívem! Tudod milyen vagyok, gondoltam megleplek egy kis ebéddel - túrt bele fekete hajába, közben láttam a vidámságot szemében. Anya volt az egyetlen ember aki mindig feltudod vidítani.

- Rendben, de enged meg hadd segítsek - néztem rá nevetve és mellé léptem. Elém tolta a vágó deszkát és a zöldségeket, én pedig szó nélkül neki kezdtem a szeletelésnek. Régen mindig hárman főztünk ha anya itthon volt. Ezek voltak a családi programjaink. Ilyenkor éreztem azt, hogy milyen összetartó család vagyunk, de ez az idő során megváltozott.

- Nora miatt nem mentél el apádhoz? - kérdezte és közben a csirke szárnyakra rászórta a fűszer keveréket.

- Nem, azért nem mentem mert nem akarok vele találkozni. Nem érzem őt az apámnak, évek óta nem. Ahogy Riley se, ő mégis elment. Félre értés ne essék, én kedvelem Isabelle-t. De apát nem, ahogyan Laurent se. Az a lány szörnyű! - ráztam meg a fejemet idegesen. Már csak a gondolatukra is elkap az ideg. Egyszerűen irtózóm attól a "családtól". Alexnek, vagyis apának velünk kéne annyit foglalkoznia mint azzal a picsával, még se azt teszi.

- Oh, Nora apád szeret titeket. Csak máshogy alakult az élete, de ne feled én mindig itt leszek neked. Ahogyan a barátaid is - mosolygott bíztatóan, én pedig pár darab paprikát szórtam bele egy tálba.

- Ha lennének - vágtam rá alig halhatóan. - Vagyis Niall mindig mellettem lesz és Eric is...

- Mi van Farah-val? S ki az a Eric? - húzta fel hamisan a szemöldökét, mire én elejtettem egy mosoly félét.

- Hetek óta nem beszéltem vele, azt hiszem nem csak a húgomtól távolodtam el, hanem a legjobb barátnőmtől is - magyaráztam neki, hatalmas beleéléssel. - Eric, pedig. Szerintem Riley mesélte, hogy egy sráccal pózoltam egy képen és elküldtem Zaynek. Nos, ő az. Időközben elég szoros barátság alakult ki közöttünk.

- Szóval ő az a Svéd Isten? - nézett rám egy minden tudó mosollyal.

- Valahogy úgy - bólintottam, mivel az összes zöldséget felszeleteltem, a hűtőhöz léptem és elő vettem a narancslét.

- Minden rendbe fog jönni, remélem tudod.

- Miért mondod ezt? - kérdeztem és kortyoltam egyet a pohárból.

- Látom rajtad, hogy mennyire elveszett vagy. De Zayn valahogy máshogy néz rád mint Rilsra. Téged máshogy szeret - állapította meg, letaglózva ültem és csak néztem magam elé, nem is figyeltem anyára aki éppen arról mesélt, hogy mennyire jó filmet látott este a tvben.

*

Éppen néztünk, egy vígjátékot anyuval, amikor meghallottam a csengő idegesítő hangját. Azonnal felpattantam.

- Nyitom! - kiáltottam és eszeveszett tempóba indultam el az ajtó felé. Meglepődve néztem az ajtóban ácsorgót, de örültem, hogy látom őt. - Hát te?

- Ha gondolod haza mehetek - mosolygott, én pedig azonnal megráztam a fejemet.

- Eszedbe se jusson - ragadtam meg a kezét és húztam be az ajtón, lábával becsapta és oda húzott magához, hogy megcsókolhasson. Először apróbb szájra puszikat kaptam, aztán nyelve bebocsátást kapott és eszeveszett harcra kezdtek a nyelveink. Beletúrtam fekete hajába, ő pedig kicsit erősebben markolt bele a csípőmbe. Éreztem, hogy forrósodik a hangulat. Kívántam, istentelenül.

- Szervusz, Zayn - köszönt anya,egy torokköszörülés kíséretében. Én pedig ijedten ugrottam el Zayntől. Pirulva fordultam anya felé, akinek arcán csak egy hatalmas mosoly volt található.

- Hogy vagy Elly? - mosolygott kedvesen anyára, közben összekulcsolta ujjainkat.

- Remekül, de a lányok már kikészítenek az aggódásukkal - forgatta meg anya a szemét. - Jut is eszembe, fel kell hívnom Riley-t. Titeket pedig hagylak, nem zavargok tovább.

- Sosem zavarsz - forgattam meg a szemeimet.

- Így igaz - bólintott Zayn, anya egy mosoly kíséretében tűnt el, mi pedig felmentük a szobámba. Ledőltem az ágyra és éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. Felé fordultam és egy halvány mosoly kíséretében közelebb hajoltam, egy apró puszit nyomtam az arcára és hozzá bújtam. Éreztem ahogyan levegőt vesz és ez megnyugtatott. Az, hogy velem volt, sokat jelentett. Behunytam a szemeimet, hallottam, hogy halkan elkezd énekelni, azonnal kipattantak a szemeim és ránéztem. Hallgattam a hangját és úgy éreztem, hogy ez a dal rólunk szól.

- They don’t know about the things we do. They don’t know about the I love you’s. But I bet you if they only knew. They will just be jealous of us. They don’t know about the up all night’s. They don’t know I've waited all my life. - meghatódva néztem rá, aztán a szemem lassan lecsukódott én pedig éreztem, hogy nem sokára elalszok, de közben az ő hangját hallottam és a szívem őrült tempóban vert...

Új fanfiction - Niall Horan

Sziasztok!(:

A fejezet kb. a hétvégén érkezik, elnézést a késésért, de amióta tudjuk, hogy nemsokára vége az egész Riley-Nora párosnak, kicsit nehezebben megy a dolog, de igyekszünk. 

Tudnotok kell, hogy ez egy közös gyerek és ez az a történet, amit bármikor szívesen írtunk, mert ha nem volt ötletünk a végére ismét valami újat kreáltunk belőle. Viszont most itt van egy újdonság, Niall Horan fanfic, amint itt végzünk a történettel, rendszeresen érkeznek majd a fejezetek oda is. De lesz egy meglepetésünk még! Nem hagyunk el titeket:  kettős fanfic és két testvér történetet újra olvashattok majd tőlünk! Készülőben van!

Just promise you'll remember