![Múló szerelem [Befejezett]](http://3.bp.blogspot.com/-V6nrYVpn7ic/UmL5KtDYJEI/AAAAAAAAGls/pMGAAUsYxE0/s1600/wecrt.png)
*Riley*
Megszeppenve álltam Harry szobaajtajában. Nem akartam bemenni,mert Victoria sosem kedvességből keresi az embereket-legalább is engem nem.
-Gyere csak be Rils.
-Viktoria rossz napom volt és nincs kedvem szórakozni. Mondd el mi nyomja a szíved és hagyj békén. Alig várom,hogy holnap felszállj a repülőgépre és elhúzz innen.
-Hidd el te sem fogsz nekem hiányozni.
-Kölcsönös. Most pedig mondd már vagy mehetek is haza.
-Gondoltam érdekel pár információ,ami érint téged.
-Mi érdekelne tőled? Tudom,hogy Zayn és Nora között van valami,szakítottunk is szóval nem kell erről felvilágosítanod.
-Harryről van szó.-Nézett rám jelentőségteljesen.Felhúzott szemöldökkel vártam mi lesz a következő lépése,de nem tett semmit.
-Nem fogok mindent harapófogóval kiszedni belőled. Nem értem mi van Harryvel amit ne tudnék,de lepj meg.
-Hozzám sem akar nyúlni,minden egyes percben rólad beszél,téged véd. A bulin is került amikor ott voltál. Képes volt ott hagyni csak azért,mert te ferde szemmel nézted,hogy csókolózunk. Tudom,hogy szeret,mint egy barátot és te is,de ez nevetséges! El kéne gondolkoznotok,hogy hányan is vagytok egy kapcsolatban,mert én látom,de ti nem!
-Miről beszélsz? Harrynek csak felnyílt a szeme! Egyedül vagyok,Zayn és Nora pedig együtt lesz. Harry meg jól érezte veled magát és ennyi. Ne kombinálj hülyeségeket te vadbarom!-ordítottam a képébe. El sem hiszem,hogy ilyet kitalált csak,hogy még az utolsó nap is belém taposhasson.
-Szerelmes beléd!-kiabált rám magából kikelve. Megszeppenve,nagy kerek szemekkel néztem rá. Nem lehet!
-Nincs igazad.-Ráztam a fejemet könnyes szemekkel.-Harry a húgaként szeret!
-Régen,de most bármit megadna azért,hogy te is a férfit lásd benne!
-De...Rohadj meg!-ordítottam,közelebb léptem hozzá és felemelve a kezemet arcához csaptam. Elegem volt belőle. Nem tudom miért jó neki ez,de nem is akarom megtudni. Egy gerinctelen ribanc.
-Fáj az igazság mi?-nevetett,de kezét az arcán pihentette.
-Neked fáj sok minden. Hagyj engem békén és Harryt is!-morogtam,majd hátat fordítva neki kiléptem a szobából.Leszáguldottan a lépcsőn és a nappaliban álló társasághoz érve megkértem Liamet,hogy vigyen haza. Könnyes szemeimet látna nem kérdezett semmit,megfogta a táskám és egy szó nélkül sétált ki az ajtón. Én is mentem volna utána,de Louis aggódva kapott a kezemért. Mosolyt erőltetve az arcomra fordultam feléjük. Harry és Niall is ideges volt,látszott rajtuk,de nem tudtam megszólalni. Akartam,elakartam mondani,hogy nem volt semmi,nincs bajom de nem tehettem. Nem hazudhattam pont nekik.
-Mi a baj Dominó?-kérdezte Harry és gyors léptekben felém sétált. Ránéztem és nem tudtam eldönteni,hogyan kéne reagálnom rá. Szemeimet újra ellepték a könnyek,de hagytam magam és engedtem,hogy megöleljen. Készségesen bújtam a mellkasához.-Mit mondott?
-Semmit,egyszerűen csak fáj-motyogtam,majd hátrébb lépve rámosolyogtam a fiúkra és kiléptem az ajtón.
-Miért hívtad dominónak? Mi a baja?-kérdezte a két kék szemű,mire megráztam a fejem és elindultam Liam után.
-Este megyek!-kiabált utánam Harry. Felsóhajtottam,majd leérve beszálltam Liam mellé.
-Ne kérdezd csak menjünk haza,kérlek.
-Tudod,hogy elmondhatod.
-Nem szeretném. Még én sem tudom mit érzek...
Halkan szipogva néztem az utcákat és nem tudtam eldönteni,hogy mérges vagyok Victoriára és azért sírok vagy mert...mert elhittem neki amit mondott. Nem igaz! Nem hihetek neki! Nem szerethet engem,én csak a legjobb lány barátja vagyok,a húga.De ott vannak azok a pillanatok amiket nem kell félre érteni mégis könnyű. Annyiszor ölel meg,puszilgat és érezteti velem,hogy mindenkinél fontosabb vagyok. Akkor mégis miért érzem azt,hogy nincs helyén valón,hogy ezeket teszi? Persze abban a pillanatban az összes tette,mondata mindig jól esett,de mi van ha tényleg többet érez irántam? Én nem tudom viszonozni...én csak nyugalmat és szerelem nélküli életet akarok! Elakarom felejteni Zaynt és sodródni az árral...De mi van akkor ha ez az ár Harryhez vezet? Én csak barátként szeretem és kész!
Liam leparkolt és én kiszálltam.Megköszöntem a fuvart,előhalásztam a táskám,majd beérve a lakásba ledobáltam magamról a ruháimat és a fürdőbe mentem belefulladni egy kád habos vízbe. Persze ezt nem tettem meg,de jól esett a gondolat,hogy ott nem éreztem semmit. Csak a szapora lélegzetem,a szívem enyhe dobogását és a víz jóleső melegét.
Kiszállva a kádból felöltöztem,elpakoltam és ebédeztem-ami inkább vacsora volt és elmentem megcsinálni a matek és fizika házim. Már épp az utolsó szinusz egyenletet csináltam,mikor kopogtak. El is felejtettem mindent,most az egyszer jól esett a tanulás. Ilyet is ritkán mondok,de egy pár órára elfelejtettem gondolkodni a gondjaimon. De itt ismét eszembe jutott minden:Harry és Zayn na meg Nora. Felsóhajtottam,kipislogtam a könnyeimet. Nem akartam úgy ajtót nyitni,hogy ismét sírok,de fájt. Nem tudtam másra gondolni csak arra,hogy elvesztettem Zaynt, Norát és most Harryt is elfogom. Beszélnem kell Louis-val! Ő biztos tudja mi a helyzet a barátjával!
-Igen?-szóltam ki halkan,mire nyitódott az ajtó és Nora lépett be.
-Beszélnünk kell… - suttogta és leült mellém.
-Hallgatlak – fontam össze magam előtt a karjaimat és érdeklődve figyeltem.
-Igazad volt, mindenkinek igaza volt! Már nem tagadhatóm magam előtt se… Én beleszerettem… - suttogta és a könnyei kezdtek el folyni.Meg is sajnáltam volna,ha nem én lennék a szerelme exbarátnője. – Beleszerettem Zaynbe.
-Tudtam… - suttogtam és dühösen néztem rá. – Azt istenért Nora!
-Még nem fejeztem be! – mondta nekem és nagy levegőt véve folytatta. – Vasárnap a buli után… lefeküdtem vele. Riley én annyira sajnálom! Tényleg… de szeretem! Ha tehetnék ellene nem így lenne, de… hiába minden! Úgy szeretem ahogy még senkit se ezelőtt.-Ez...Jézusom! A volt pasim nem csak beleszeretett a nővérembe még le is feküdt vele! Undorító és gusztustalannak éreztem magam. Előtte nap még én feküdtem vele egy ágyban én nyújtottam neki az élvezetet és másnap már Nora karjaiban volt..
-Hogy lehetsz ilyen Nora? – kérdeztem szemre hányóan. – A húgod vagyok, így hátba támadni ez tőled is gusztustalan volt! A másik, hogy állítólag szereted a barátodat… Gusztustalan vagy, arra nem gondoltál, hogy mindenki életét tönkre teszed magad körül? Önző vagy! Csak az számít, hogy neked jó legyen. De, hogy mással mi van az már nem számít… - üvöltöttem magamból kikelve. Ez volt az a pont a mai napban,amit már nem bírtam idegekkel.
-Riley! Ne mond ezt, ez nem igaz! Lehet, hogy nem volt szép amit tettem! De annyira te sem lehetsz jó, ha a pasid át pártolt hozzám! Erre nem gondoltál, hogy nem adtad meg neki azt ami kellett? – kérdezte gúnyosan. Hogy vághatta ezt a fejemhez,mikor tudta,hogy mindig próbáltam a tökéletes barátnőt adni Zayn mellett? Hogy tehette ezt?
-Már csak a volt pasim…-suttogtam megtörten. Az arcomon lefolytak a könnycseppek és hiába töröltem le őket újabbak jelentek meg. Valami ott a szívem helyén hiányzott csak a keserűség és az egyedüllét uralta az egész mellkasomat.
-Mi? – kérdezte döbbenten.
-Jól hallottad, szabad a pálya ráhajthatsz! Járasd csak le magadat. Egy utolsó szajha vagy! Nem vagy jobb Victoriánál… látszik, hogy a barátnőd! Csak addig csinálod ezt amíg nem lesz senkid! Tök egyedül fogsz maradni. Azt kívánnom bár egyke lennék és nem léteznél – kiabáltam vele,de nem bírtam tovább. Felpattantam az ágyról és kifutottam a szobámból. Kiszáguldottam a járdára és fogvacogva,sírva,összetörten mentem a One Direction ház felé.A zsebemhez kaptam és előkotortam a telefonomat,tárcsáztam Louis számát és megkértem,hogy jöjjön értem a hozzánk legközelebbi parkhoz. Amíg őt vártam leültem az egyik padra és magam elé meredve zokogtam. Hogy lehetséges ez? Már csak Harry barátsága maradt meg nekem mégis attól félek,hogy elveszítem.
-Mi a baj Dominó?-kérdezte idegesen Lou,mikor oda ért. Felpillantottam rá,de döbbenten nézett rám. -Mi történt?
-Louis félek...-suttogtam magam elé bámulva.
-Mitől?
-Hogy elveszítem...Én nem tudom úgy szeretni...legalább is most nem. De megpróbálom,ha ez segít,ha így velem marad. De mondd el kérlek! Mondd el mit érez irántam igazából!
-De mégis ki Rils?-Ült le mellém és az ölébe húzott. Egy melegítőpulcsi,póló és egy bugyi mérető rövidnadrág volt rajtam. Fáztam de jelen esetben nem érdekelt csak az,hogy megtudjam tényleg igaz e amit Victoria mondott.
-Harry-motyogtam. Igazából szánalmasnak éreztem magam,hogy ezt nem az említettől kérdeztem meg,de annyira kétségbeesett voltam,hogy muszáj volt tudnom.
-Ez egyszerű. Szeret téged,mint a húgát,mint a legjobb barátját és a szerelmét. De ezt soha nem vallaná be előtted. Ne törődj ilyenekkel. A lényeg,hogy szeret és félreáll ha boldognak lát.
-De ez...-suttogtam,de a szavak az torkomra forrtak. Alig kaptam levegőt,úgy bőgtem,mint egy ovis akit most szidott meg az anyukája és ez csak azért mert rájöttem,hogy mekkora fájdalmat okoztam Neki. Neki,akiben még sosem csalódtam.
*Nora*
Lesütött szemekkel ültem az ágyon és néztem ki a fejemből. Igaza volt, egyedül fogok maradni. Szívtelennek éreztem magam. Ha az életünk egy mese lenne, én lennék a gonosz boszorkány és Riley a hercegnő. Nem érdemlem meg az életemet. Azt sem, hogy két ilyen fantasztikus srác szeressen. Nate a maga módján egy nagyszerű srác. Zayn pedig Zayn… Én nem Zayn Malikot a sztárt szeretem hanem Zain Javadd Malikot az egyszerű hétköznapi srácot.
Én pedig tönkre tettem a kapcsolatát. Egy ember nem utálhatja annyira magát, mint én. Mindenkit tönkre teszek magam körül. Felálltam és átsétáltam a saját szobámba. Bekapcsoltam a hifit és a Linkin Park zenéit kezdtem üvöltetni. Éppen a New Divide szólt… Teljes bele éléssel énekeltem. Tudtam, hogy fahangom van, mégis jól esett énekelni. Annyira belemerültem az éneklésbe, hogy nem vettem észre Zaynt aki az ajtóban állt és engem bámult. Sötét pillantása tele volt szomorúsággal, de közben az a pimasz fény ott csillogott. Ajkaimat összeszorítottam és úgy néztem rá.
-Mit keresel itt? – kérdeztem fojtott hangon. Hiába szerettem, most mégis a pokolba kívántam Őt.
-Beszélnünk kell. Nem gondolod? – kérdezte és leült mellém az ágyra. Éreztem parfümje illatát, hallottam, ahogyan veszi a levegőt. Olyan átható pillantással méregetett mintha a gondolataimat olvasná.
-Akkor mondjad – bunkón viselkedtem, de így tudtam csak elrejteni előle az érzéseimet, és így se eléggé. Sajnos túl jól ismert.
-Riley tudja… Gondolom, ezt tudod – válaszként csak bólintottam. – Szeretlek Nora Carla Hayden. Ez ellen nem akarok semmit se tenni azt akarom, hogy a barátnőm legyél. Dobd ki Natet. Legyél az enyém…
-Zayn… - suttogtam. Nem akartam ezeket hallani tőle, de egy részem kiakart szakadni a boldogságtól. Az agyam azt súgta, hogy ez nem helyes… De a szívem a karjaiba vetné magát. Két ilyen erős érzés küzdhet az emberben? Nem tudtam mit mondjak neki, összekellett szednem magamat. – Nem tudom, mit csináljak… Meg fulladok! Egyszerűen úgy érzem magam mintha a víz alatt rekedtem volna. Nem mondom el többször, hogy mit érzek irántad, mert tudod. De az a helyzet, hogy egy részem Nate-hez húz. Nem olyan erősen, mint Te hozzád. De Te is tudod, hogy ez nem helyes. Nem akarok így érezni! Egyszerűen felemészt!
-Miért harcolsz az érzéseid ellen? – szegezte nekem a kérdést. Nagyokat pislogva néztem rá és nem tudtam mitévő legyek. Egyszerűen csak közelebb hajolnék hozzá és megcsókolnám… de tudom, hogy nem szabad.
-Csak próbálok helyesen viselkedni – sóhajtottam és hátra dőltem. A plafont kezdtem el nézni, nem volt benne semmi érdekes. De abban a pillanatban nem tudtam rá nézni, a szívem ki akart ugrani a helyéről. Nem fogom sokáig bírni ezt, egyszerűen érzem, hogy ez az egész tönkre fog tenni… Minél hamarabb döntenem kellett, nem tarthattam egyszerre két vasat a tűzben. – Párizsba utazok.
-Mi van? – erőt vettem magamon és ránéztem. Kétségbe volt esve láttam a szemein.
-Sulis cucc miatt egy hétre oda utazok. Egy verseny lesz és engem meg még egy diákot küldenek… - suttogtam. Egyszerűen elvesztem a szemeiben és nem, hogy beszélni nem tudtam, a légzés is problémát okozott.
-Nate lesz az igaz? – nézett rám és egyik kezét az arcomra simította. El kellett volna húzódnom, de képtelen voltam. Túlságosan vágytam az érintésére. Behunytam a szememet és élveztem minden érintését. Feladtam, tehetetlenül hagytam, hogy az érzéseim irányítsanak. Másik kezével közelebb húzott magához és megcsókolt. Annyira jól esett. Egyszerűen egyetlen egy csókjával el tudja érni, hogy a mennybe érezzem magam. Jól eső sóhaj tőrt elő a tüdőmből. Hagytam, hogy elvesszek a pillanatban és szerethessem úgy, ahogyan megérdemli. Szorosan fontam köré karjaimat. Lassan elhajolt tőlem és mélyen a szemembe nézett. Olyan érzelmeket láttam, amik engem is megijesztettek. Talán ekkor jöttem rá, hogy nem csak egy kaland voltam számára…
-Ígérem, amíg nem leszek, itthon mindent lerendezzek magamban, rendben? – néztem rá, ő csak bólintott és még egyszer megcsókolt. Nem akartam semmi mást, csak örökké vele lenni. Minden porcikám érte égett. Talán már akkor tudtam, hogy mi a helyes döntés… Egyszer az életben önző akartam lenni. Elhajoltam tőle és felálltam. Értetlenül nézett rám, mire én csak elmosolyodtam. – Elviszlek valahova…
-Hova? – kérdezte és szemtelenül elmosolyodott. Nem foglalkoztam a kérdésével csak meg fogtam a kezét és elkezdtem húzni. Megosztom vele azt a helyet ahova menekülni szoktam a világ elől. Egy csodálatos kis rész a Temze partján… Hosszú idő óta boldog voltam, Vele. Miatta éltem, Ő volt az okom, hogy ne adjam fel a küzdelmet, mert érte megéri a sok szenvedés. Őrültégnek hangzik? Lehet. De ha vele vagyok, semmi és senki sem érdekel. Csak Ő és Én létezünk. Az egész világon…
*Másnap reggel*
Mardos a bűntudat… Az éjszaka közepén értem haza valamikor, egész végig Vele voltam. Bűntudatom van, de megbántam? Nem, nem fogok semmit se meg bánni ami vele kapcsolatos. Feladtam, immáron csak az a célom, hogy Zayn boldog legyen és ha Ő az akkor Én is. Elvesztem az este emlékeiben. Nem csináltunk különösebben semmit, csak ültünk és beszélgettünk. Néha megcsókolt de ennyi. Nem csak az érzéseim mások iránta és Nate iránt, hanem teljesen máshogy viselkedek is. Nate mellett soha se tudnám ennyire elengedni magam. Zaynnel olyan vagyok akit csak kevés ember ismer. Ezentúl minden rendben lesz és boldogok leszünk? Nem hiszem, de reménykedem, mert szeretem! De az a helyzet, hogy már nem akarok tenni ellene. Szeretem és ez van. Boldog voltam, olyan boldog mint már régen nem. A jó kedvemet a konyhában próbáltam eltakarni, nem akartam, hogy Riley meglássa. Kitöltöttem magamnak egy bögre kávét és leültem az asztalhoz. Húgom a reggelijét ette amikor hirtelen felnézett rám. A szemei tele voltak könnyekkel, utáltam magamat!
-Rám soha se nézett úgy, mint Rád. Velem soha sem viselkedett úgy, mint Veled. Engem soha sem szeretett úgy, mint Téged. Én nem voltam elég neki… - suttogta de nem állt fel. Szomorú volt, de a haragot tisztán láttam rajta. Utált azért, mert elvettem a barátját. Igaza van, de… már ez sem érdekelt. Önző akarok lenni.
-Talán nem Te vagy az a lány akit keresett – mondtam és felálltam. Ki akartam sétálni onnan de utánam kiabált.
-Akkor hagyd ott Natet. Ne szórakozz velük. Nora… ne legyél ribanc! De egyet remélem tudsz, a szememben te hallott ember vagy. Meg sem születtél! – mondta és felállt. Felrohant az emeletre. Én pedig sóbálványként álltam egy helyben. Felkaptam a kulcsaimat és a táskámat és elindultam a kocsi felé. Tudtam, hogy még van legalább egy órám beérni, de el kellett mennem… Könnyeimen keresztül alig láttam valamit, de nem érdekelt. Gyorsan mentem, minél hamarabb ott akartam lenni. Ahogy megláttam az ismerős házat kipattantam és az ajtóig meg sem álltam. Kicsit lihegve nyomtam meg a csengőt és vártam, hogy valaki ajtót nyisson.
-Zayn még alszik, elég későn jött az este haza… Gondolom ezt tudod – nyitott ajtót Lou. Már nem megvetést és utálatot láttam rajta, hanem… aggódást? Nem tudom, de nem voltam beszámítható állapotban.
-Itthon van… - suttogtam, de a szipogásom miatt nehezen tudtam befejezni a kérdésemet. – Niall ébren van?
-Gyere be – mondta és beengedett. – Elmondod mi történt?
-Nora, úristen mi történt? – rohant oda hozzám Niall, ahogy meglátott. Nem mondtam semmit, csak szorosan megöleltem. Fejét a nyakamba fúrta és úgy próbált megnyugtatni. A kanapén ültünk, nem szóltam semmit. A két fiú csak próbált vigasztalni. Tudtam, hogy suliba kéne mennem, de képtelen voltam elmozdulni onnan. Az idő csak telt és lassan, rá kellett volna magamat arra vennem, hogy induljak. De a sírásom nem csillapodott egy kicsit sem. Zaynen és Harryn kívül már minden fiú ott volt és próbált belém lelket önteni. Nehezen de elmakogtam nekik, hogy mennyire utálom magam és egy szemét dög vagyok.
-Figyelj, nem volt szép dolog amit tettetek. De meg történt ezen nincs mit változtatni. Ne kínozd magad… - mondta bátorítóan Niall és még szorosabban ölelt.
-Mennem kéne… - suttogtam és ahogy fel próbáltam állni vissza estem a kanapéra.
-Felhívom a sulidat, hogy nem tudsz menni, mert rosszul vagy… - Liam már állt fel, amikor közbe szóltam.
-Mondd meg, hogy azért holnap ott leszek a reptéren – kértem, Ő csak bólintott és elment telefonálni. Hálásan a srácokra néztem aztán óvatosan felálltam.
-Hova mész? – kérdezte hirtelen Louis, ránéztem és halványan elmosolyodtam.
-A hercegemhez, megyek és felébresztem – mosolyogtam. Niall elmosolyodott, a többiek csak néztek. Talán a fiúk közül Niall volt az egyetlen aki megbarátkozott azzal, hogy szeretjük egymást Zaynnel. Niall volt az aki Zaynen kívül a legközelebb állt hozzám a fiúk közül.
-Akkor biztos nem lesz mogorva mint szokott – nevetett a kis szőke ír. Én meg mosolyogva mentem fel, még mindig vörösek voltak a szemeim, de már egy picit megnyugodtam. Nem vágytam másra csak arra, hogy a karjaiban lehessek. Óvotason nyitottam be a szobába. Ahogyan megláttam elmosolyodtam. A hasán feküdt, a takarót lerugdosta magáról és a kezei lelógtak az ágyról. Ahogy végig néztem fedetlen testén, azt hittem ott helyben áll meg a szívem, hiszen csak egy boxer volt rajta. Halkan lépkedtem az ágyhoz és befeküdtem. Apró puszikkal hintettem be az arcát, aztán a nyakát, és ismét az arcát.
-Anya… mhh mindjárt kellek. Csak még egy percet – motyogta édesen, hatalmas mosoly kúszott az arcomra és adtam egy óvatos puszit a szájára. Aztán még egyet.
-Nem vagyok az anyád te lüke – nevettem és meg simítottam az arcát. Hirtelen kipattantak a szemei és hitetlenkedve nézett rám. A hátára fordult és magára húzott.
-Mindig ilyen ébresztőt kérek! – mosolygott és megcsókolt. Ha tegnap reménytelenül boldog voltam, akkor most nem tudom mennyire voltam az… Nagyon! – Egyébként miért vagy itt?
-Baj? – néztem rá nagy szemekkel. Aztán elnevette magát.
-Soha sem baj az, hogy Velem vagy te butus – mosolygott és egy puszit nyomott a homlokomra. Percekig feküdtünk egymás mellett az ágyban és néztük a másikat.
-Azt hiszem szakítok Nate-el – mondtam hirtelen ki, nem válaszolt semmit. Csak mosolyogva megcsókolt. Ez a tett minden szónál többet jelentett számomra. Lekászálódtam róla, Ő pedig csodálkozva bámult rám. – Azt hitted egész nap itt fekszünk? Szó sem lehet róla! Most szépen felöltözöl és segítesz ebédet főzni.
-De én…
-Nincs de! Van tíz perced – kacsintottam és nevetve lementem a többi fiúhoz…
