Múló szerelem-23.fejezet

*Riley*

- Ezt miért? – kérdezte mosolyogva. Felnevettem a kisfiús arcán, de csak megráztam a fejem. – Többször kéne elengedned magad.

- Megpróbálom, de most menjünk vacsorázni – sóhajtottam. Amit a csók okozott jó kedvet is elillant, arra a tudatra, hogy nekem egy légtérbe kell lennem ismét Laurenékkel.

- Túléled, nyugi – nyomott egy puszit az arcomra, majd kézen fogott és lassan elindult az étkezőbe. Én csak szótlanul követtem. Semmi kedvem nem volt bájologni, de főként nekik nem. A helységben már mindenki ott ült az asztalnál, így mi is helyet foglaltunk az egyik oldalt. Az asztalfőnél apa ült, mellette, jobb oldalt a felesége és ő mellette a mostohatestvérem.

- Remélem szeretitek a pulykát, mert ha nem hozathatok valami gyors ételt – aggódott feleslegesen Isobelle, de felettébb rendesnek találtam ebben a pillanatban.

- Nagyon szeretjük –válaszolt Harry, s én csak helyeseltem.

- Akkor jó étvágyat – mondta apa, majd nekilátott a tányérján elhelyezett ételnek. Mi is így tettünk és örömmel jelenthettem ki, hogy ízlett a vacsora.

- Na és Rils anyád hívott már? – kérdezte apu.

- Még nem, de gondolom nemsokára esedékes lesz.

- Mondd meg neki, hogy üdvözlöm és puszilom Norát.

- Megmondom, de ha felhívnád annak jobban örülne.

- Talán majd valamelyik nap – habozott. Tudtam, hogy nem fogja felhívni. Nora sosem palástolta az ellenszenvét apánk iránt és én ezt meg is értettem.  Én sem apa miatt jöttem, vagyis örülök, hogy kicsit láthatom, de annak sokkal jobban, hogy nem otthon veszekszem a nővéremmel.

- Apa! Hívd fel és kész, nem fog megenni.

- Ne parancsolgass nekem, mert nem tudod milyen a nővéred!

- Hogy nem tudom? – kérdeztem idegesen. A kezem ökölbeszorultak. – Kimered jelenteni, hogy nem ismerem azt a személyt akit te alig látsz kétévente? Azért gondolkozz már el ezen egy kicsit! Mellesleg én is félreismertem egy kicsit, de soha nem mondanám, hogy nem ismerem. Többet tudok róla, mint rólad, vagy bárkiről ezen a nyamvad világon! Ő volt ott velem, amikor más nem és ő vígasztalt, amikor te leléptél, hogy feleségül vedd ezt a nőt és mást nevezz a lányodnak! Szóval ne oktass ki róla. Ő Nora és tudom, hogy egy nagyszájú idióta, aki egyszer hibázott de a nővérem és szeretem! – ordítottam, letöröltem az arcomon végigfutó könnyeket, majd felálltam az asztaltól. – Elment az étvágyam, köszönöm és jó éjszakát – motyogtam és felszaladtam a szobánkba. Egyből levettem a ruhát, magamra kaptam Harry egyik pólóját és már az ágyban is voltam. Remegtem az idegességtől, a csalódottságtól. Nem hittem el, hogy apa ennyire leszarja a lányát. Hogy képes így viselkedni? Nekem nem kell bemutatnia Norát, mert bármennyire megbántott a testvérem és szeretem. Nehéz bevallani, de rettenetesen hiányzik. Tényleg ő volt az aki bármikor mellettem volt, lehetett az öröm vagy bánat. Persze jó nagyot hibázott, de észrevettem rajta, hogy megbánta. Tudom, hogy megbánta, hiszen ismerem, ismerni akarom.

- Dominó ne sírj – suttogta Harry, akit észre sem vettem, míg nem akart befeküdni mellém az ágyba. Arrébb másztam, beengedtem, majd mellkasára feküdtem. – Mondtam, hogy szereted. Sosem múlhat el, ő a testvéred.

- Tudom, de annyira igazságosnak éreztem a dühömet iránta, s még mindig mérges vagyok rá. De csak én sértegethetem, nekem jogom van ehhez, de apának nincs! – szipogtam. Legszívesebben Norát öleltem volna most magamhoz és nem Harry-t.

- Jogod van hozzá, de tudnod kell neki megbocsátani. Ha Zaynnek ment, Norának is menni fog – mondta, majd letörölte könnyeimet az arcomról. 

- Már megbocsátottam – motyogtam.

- Akkor minél előbb közöld vele. – Simított végig a hátamon, majd elkezdett dúdolni valamit és én így aludtam el.

Reggel kopogásra ébredtem, Harry ölelésében. Semmi kedvem nem volt felkelni, de a hang nem szűnt meg, így nagy nehezen feltápászkodtam a göndör mellől, aki morgott párszor, de nem kelt fel.

Kinyitottam az ajtót és szembetaláltam magam Isobelle-el.

- Jó reggelt – köszönt, én is elmormoltam neki valami ilyesmit, majd vártam a folytatást. – Azt szerettem volna megkérdezni, hogy nem lenne e kedved ma elmenni vásárolni Laurennel és pár barátjával. Persze Harry-t is vihetnéd mert nem csak lányok mennek… - Nézett rám kérdően. Elgondolkoztam az ajánlaton, de csak a nemnél kötöttem ki, viszont amennyire nem kedvelem Belle lányát, ő egyre szimpatikusabb lesz nekem.

- Nem jöhetnél te is? – kérdeztem halkan. Tényleg kedvesebb volt, mint amire utoljára emlékeztem és meg kellett benne látnom a jót, vagy valami olyasmit.

- Sajnálom, de ma apáddal be kell mennünk dolgozni, viszont ha szeretnéd bepótolhatjuk. Úgy is holnap után lesz az éves party.

- A bál? – kérdeztem kicsit ijedten. Nem nekem való volt ez az egész és mindig Norával vészeltem túl azokat az estéket.

- Igen, meghívom a fiúkat és Norát is, remélem átgondolja és eljönnek.

- Én is remélem, és akkor benne vagyok a ruhavadászatban, veled.

- Mesés. Készülj el, Lauren már a nappaliban tévézik, csak rátok vár – mondta, de már a lépcsőnél járt. Tényleg sietett.

- Igyekszünk, szia és jó munkát! – kiabáltam utána.

- Nektek pedig jó szórakozást! – kiáltott még vissza, majd tényleg eltűnt. Becsaptam az ajtót és elkezdtem ébresztgetni Harry-t, aki nagy nehézségek árán kinyitotta a szemeit.

- Jó reggelt Rils – motyogta. Elnevettem magam nyúzott arcán, adtam ajkaira egy puszit, mitől egyből fittem lett és kérdőn nézett rám. – Csak elengedtem magam – kuncogtam. – Most viszont készülődj, mert a libával megyünk vásárolni! – tettetem lelkesedést, mire felnevetett és ő is elkezdett készülődni. Én pedig próbáltam anyuval társalogni és öltözni egyszerre. Nehéz feladat volt, de örömmel tettem, hiányzott a sok apró hülyesége és szokása.

 *Nora*

Telefonom csörgését meghallva, azonnal felugrottam a kanapéról és a szobám felé kezdtem rohanni. Meglepődve néztem a nevet, erőt vettem magamon, és egy sóhaj kíséretével felvettem.

- Apa - szóltam bele lassan és feszülten. - Mit szeretnél?

- Nora, azért telefonáltam, mert holnap után lesz az éves bál. Mivel a húgod itt van, neked is itt a helyed. Természetesen a fiúkkal együtt és Scarlettet is szívesen látjuk, meg persze a fiúk barátnőit is - mondta lassan, kimérten. Mintha csak egy idegennel beszélne.

- Oké, ma beszélek mindenkivel. Remélem az egyik magángépedet igénybe vehetjük a holnapi nap folyamán - nem éreztem az apámnak, olyan érzésem volt mintha egy idegennel beszélnék.

- Ez csak természetes, hiszen a lányom vagy és ők a barátaid. Egyébként, megkérdezhetnéd őket nem-e szeretnének fellépni.

- Szóval igazság szerint ezért hívtál, mert nincsen fellépőd - morogtam keletlenül, el sem hiszem, hogy ekkora egy barom.

- Ez nem igaz! - szólt ingerülten. - Van, természetesen Lauren egyik kedvence ott lesz, nem volt nehéz megszerezni, hiszen nem olyan híres.

- A kis ölebednek mindent megteszel, mi pedig érezzük megtisztelve magunkat, hogy elmehetünk az idióta céges rendezvényedre?

- Nora, fejezd be! Azonnal! Nem engedheted meg velem szembe ezt a stílust. Az apád vagyok, nem pedig holmi játszó pajtásod! - ordított a telefonba, nekem pedig itt lett elegem.

- Nem te szartad a spanyolviaszt. Az pedig túlzás, hogy az apám lennél, soha se viselkedtél úgy! - kiabáltam már én is, utáltam őt.

- Ezt most fejezzük be, holnap délelőtt tizenegykor indul a gép, legyetek ott - mondta kimérten. Ilyen volt ő, kiabált velem, aztán úgy viselkedett mintha mi sem történt volna.

- Oké, utolsó kérdés ki is lesz a sztár fellépőd? Ha már a nagy One Direction is kell - morogtam kelletlenül, leakartam tenni, de mégis csak érdekelt, hogy a kis hercegnő kiért rajong oly annyira.

- Azt hiszem valami Eric Sadie.

- Saade - mondtam és felragyogott a szemem, hiszen ez azt jelentette, hogy újra láthatom őt.

- Ismered? - kérdezte hitetlenkedve.

- Mondhatjuk. De most mennem kell, holnap találkozunk - mondtam és meg sem várva válaszát csaptam rá a telefont. Gyorsan küldtem egy sms-t neki, hogy skype-on várom és azonnal beüzemeltem a gépemet. Dobolva vártam míg betölt, ahogy bekapcsolt rögtön a Skype-ra kattintottam, ahol meg is jelent a hívást jelző ablak. Mosolyogva nyomtam rá a fogadás gombra. Előbb töltött be az ablaka és elismertem, hogy ma is istenien nézett ki.

- Nora! - mosolygott kedvesen én pedig sután intettem. - Na mi történt? Pasiddal minden oké?

- Igen, minden oké. Egyébként holnap vagy holnap után találkozunk - mosolyogva figyeltem kíváncsi arcát. - Nem tudom mikor utazol Skóciába, de az apám rendezvénye és én is ott leszek.

- Holnap délután akkor találkozunk! De, én kicsit félek, hogy a barátod beveri a képemet - ráncolta össze a homlokát, én pedig felnevettem.

- Megvédelek. Egyébként be kell mutatnom téged majd a húgomnak.

- Oh, Riley-nak! Van barátja? - kérdezte és egy fura mosoly jelent meg az arcán, mire megforgattam a szememet.

- Oké Saade, holnap találkozunk.

- Szeretlek Norácska - vékonyította el a hangját és fura kézmozdulatokkal legyezte magát.

- Gyökér! - közöltem és kinyomtam a hívást.

- Ő meg ki volt? - szólalt meg egy hang az ajtóból én pedig ijedten néztem Niallre.

- Barát. Jó barát - mosolyogtam és a karjaiba vetettem magamat. - De te vagy a legjobb!

- Tudom. Egyébként Isobelle hívott minket, holnap irány a skótokhoz - nevetett én pedig örültem, hogy van egy remek barátom.