Múló szerelem-21.fejezet

Sziasztok! Reméljük tetszeni fog, őszintén szólva olyan könnyen megírtuk, mintha ezen múlna az életünk. Nehéz lesz felfogni, hogy lassan vége...Riley és Nora kicsit mi vagyunk. De még ráérünk búcsúzkodni! Jó olvasást!(:

*Riley*

Elgémberedett végtagjaimat hosszan nyújtottam ki, amint leszálltunk a repülőről Harry-vel. Állítólag apu küldött ki elénk egy kocsit, de abban sem voltam biztos, hogy érdeklem e ennyire. Viszont amikor beléptünk az emberek közé, ott virított a nevem egy óriási plakáton. Elmosolyodtam, majd Harry kezét szorongatva siettem oda a hölgyhöz.

- Jó napot – köszönt mosolyogva. Mi is köszöntöttük, majd felvettük a bőröndjeinket és a kocsihoz mentünk. – Eredetileg az édesapja szeretett volna önökért jönni, de közbe jött valami.

- Gondolom milyen fontos lehetett – morogtam. – Mi jött közbe? – kérdeztem már kicsit hangosabban, miközben beültem Harry-vel a hátsó ülésre.

- Lauren kisasszony vásárolni szeretett volna és az édesapja elkísérte őt, hiszen ez a kettejük apa-lánya programja. Gondolom önnel pedig majd még többet megy Plazába.

- Ezt nagyon kétlem – sóhajtottam. Megszorítottam Harry kezét, mert az ideg már majd szétvetett. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy volt képes apa egy ilyen kis ribancot a lányának fogadni. Nem volt agyam felfogni, hogy miként nem veszi észre a kihasználási szándékait a két cafkának. De én meg sem szólalhattam, hiszen ha hívott egy évben egyszer már örömujjongásban kellett kitörnöm, Norával együtt. Utáltam ezt a két nőt, s egyben apa agyát is, ami nem volt tiszta…

- Nyugi Dominó – suttogta Harry a fülembe, felsóhajtottam. Olyan rég hívott már így. Amikor apu felhívott Londonban és megkértem Harry-t kísérjen el a fejemhez vágta, hogy ilyet nem kéne tőle kérnem, mert így is szenved, s ha kettesben lennénk még jobban előtörnének az érzései. Én pedig megígértem, hogy bármit megteszek csak neki könnyebb legyen. Annyiszor elmondtam ezt neki, hogy más magam is elhittem, hogy ha neki jobb, nekem is… Remélem tényleg sikerül megvalósítanom a boldogságát.

- Lauren tudni akarja majd miért hívsz így… - motyogtam felhúzott szemöldökkel.

- Akkor elmondom, hogy a mostohanővére két bal lábas és a nyakamba borult a megismerkedésünk napján – vigyorgott. Oldalba böktem, de egy rossz szót nem szóltam. Végül is nem volt okom rá, igaza volt.  Amikor megismertem épp az egyik volt osztálytársammal vásároltunk és a mozgólépcsőn Harry állt előttem, a barátnőm pedig volt olyan kedves és a nyakába lökött. Azóta soha nem mozgó lépcsőzök, csak egyedül, néha. – Szeretném ha jól éreznéd magad, nem azért jöttem, hogy Isabelle vagy Lauren kedvére tegyek, hanem mert veled szeretnék lenni, kettesben.

- Annyira nem értelek – sóhajtottam. Tényleg nem értettem, hogy miért ilyen kedves velem, hogy miért akar velem lenni, miközben én csak megbántom és eltaposom.

- Nem kell értened semmit, csak legyél a legjobb barátom, az a Rils, aki eddig is voltál – Nyomott arcomra egy puszit, majd az ablak felé fordult. Sütött a Nap és tökéletes idő volt egy kis sétához, de máris gondoltam, hogy erre alkalmunk sem lesz.

A kocsi leparkolt, s mi kényszeredetten szálltunk ki belőle. Harry végig a kezemet szorongatta, de egyszer sem éreztem azt a nap folyamán, hogy ez zavarna vagy többet akarna jelenteni számára, egyszerűen csak ott volt kettőnk kapcsaként és biztonságot nyújtott. Ezt pedig nem tudtam volna feladni, persze az a kis bizsergető érzés ott volt a hasamban ahányszor végigsimított ujjaival a kézfejemen, de az ő jelenlétében sosem törődtem ezzel. Nem hozott zavarba, természetes volt.

- Kislányom! – Lépett ki apu az óriási ház ajtaján, ami üveges volt és legalább három ember egyszerre való bejutását biztosította a házba. Felsóhajtottam, ránéztem Harry-re, aki már szelíden mosolygott édesapámra, így én is egy mosolyt erőltettem az arcomra.

- Szia apu – öleltem meg, miközben már láttam a két cafkát kifáradni közénk. Felsóhajtottam, végigsimítottam még egyszer apu hátán, majd elhúzódtam. – Emlékszel még Harry-re?

- Persze a jövendőbeli vejem – ölelte meg Harry-t is, de én csak elképedve pislogtam rájuk. Hogy mit mondott az előbb? Veje?

- Azt hiszem Alex kicsit félreérti a dolgokat – kezdett bele barátom a magyarázkodásba, de apa közbe szólt.

- Anyád mindent elmesélt, szóval gratulálok kislányom, örülök, hogy egy ilyen rendes gyerek a barátod! – veregette hátba a „barátom”, majd készségesen vezetett minket az ajtóban álló két nőhöz. Lauren még csak tizennégy éves volt, de úgy nézett ki, mint egy húsz éves fruska. Kényszeredetten nyomtam az arcukra két-két puszit, majd bementünk a villába.

- Nem mondtad, hogy ekkora házban laknak – suttogta Harry, mikor levettük a cipőnket.

- Hidd el itt nem minden ennyire tiszta, mint amilyennek látszik – motyogtam, majd rávigyorogtam Laurenre.

- Közös szobátok van, édesanyád ajánlására. Ha most kipakoltok, utána elmehetünk egy családi golfozásra, a hátsó pályára – vigyorgott elégedetten a kis kosztümjében Isabelle. Láthatatlanul megforgattam a szemeimet, megfogtam Harry kezét a látszat miatt, s felhúztam az emeletre, ugyanis tudtam melyik a kiszemelt vendégszoba.

- Mindenképpen – kiabáltam még le a házisárkánynak, majd becsaptam magunk mögött az ajtót, s Harry-t magamhoz ölelve dőltem el az ágyon. – Sajnálom előre a színjátékot, de ez a család nem tűri a tökéletlenséget – sóhajtottam, majd végigsimítottam ajkai vonalán, ujjaimmal.

 *Nora*

Délelőtt álmosan lépkedtem a konyhába, az ajtóban megállva mosolyogva ráztam meg a fejemet.

- Tisztában vagy azzal a ténnyel, hogy pihenned kéne? - szóltam oda neki, hangom hallatára kicsit felugrott és hatalmas mosollyal az arcán nézett felém.

- Jó reggelt, Szívem! Tudod milyen vagyok, gondoltam megleplek egy kis ebéddel - túrt bele fekete hajába, közben láttam a vidámságot szemében. Anya volt az egyetlen ember aki mindig feltudod vidítani.

- Rendben, de enged meg hadd segítsek - néztem rá nevetve és mellé léptem. Elém tolta a vágó deszkát és a zöldségeket, én pedig szó nélkül neki kezdtem a szeletelésnek. Régen mindig hárman főztünk ha anya itthon volt. Ezek voltak a családi programjaink. Ilyenkor éreztem azt, hogy milyen összetartó család vagyunk, de ez az idő során megváltozott.

- Nora miatt nem mentél el apádhoz? - kérdezte és közben a csirke szárnyakra rászórta a fűszer keveréket.

- Nem, azért nem mentem mert nem akarok vele találkozni. Nem érzem őt az apámnak, évek óta nem. Ahogy Riley se, ő mégis elment. Félre értés ne essék, én kedvelem Isabelle-t. De apát nem, ahogyan Laurent se. Az a lány szörnyű! - ráztam meg a fejemet idegesen. Már csak a gondolatukra is elkap az ideg. Egyszerűen irtózóm attól a "családtól". Alexnek, vagyis apának velünk kéne annyit foglalkoznia mint azzal a picsával, még se azt teszi.

- Oh, Nora apád szeret titeket. Csak máshogy alakult az élete, de ne feled én mindig itt leszek neked. Ahogyan a barátaid is - mosolygott bíztatóan, én pedig pár darab paprikát szórtam bele egy tálba.

- Ha lennének - vágtam rá alig halhatóan. - Vagyis Niall mindig mellettem lesz és Eric is...

- Mi van Farah-val? S ki az a Eric? - húzta fel hamisan a szemöldökét, mire én elejtettem egy mosoly félét.

- Hetek óta nem beszéltem vele, azt hiszem nem csak a húgomtól távolodtam el, hanem a legjobb barátnőmtől is - magyaráztam neki, hatalmas beleéléssel. - Eric, pedig. Szerintem Riley mesélte, hogy egy sráccal pózoltam egy képen és elküldtem Zaynek. Nos, ő az. Időközben elég szoros barátság alakult ki közöttünk.

- Szóval ő az a Svéd Isten? - nézett rám egy minden tudó mosollyal.

- Valahogy úgy - bólintottam, mivel az összes zöldséget felszeleteltem, a hűtőhöz léptem és elő vettem a narancslét.

- Minden rendbe fog jönni, remélem tudod.

- Miért mondod ezt? - kérdeztem és kortyoltam egyet a pohárból.

- Látom rajtad, hogy mennyire elveszett vagy. De Zayn valahogy máshogy néz rád mint Rilsra. Téged máshogy szeret - állapította meg, letaglózva ültem és csak néztem magam elé, nem is figyeltem anyára aki éppen arról mesélt, hogy mennyire jó filmet látott este a tvben.

*

Éppen néztünk, egy vígjátékot anyuval, amikor meghallottam a csengő idegesítő hangját. Azonnal felpattantam.

- Nyitom! - kiáltottam és eszeveszett tempóba indultam el az ajtó felé. Meglepődve néztem az ajtóban ácsorgót, de örültem, hogy látom őt. - Hát te?

- Ha gondolod haza mehetek - mosolygott, én pedig azonnal megráztam a fejemet.

- Eszedbe se jusson - ragadtam meg a kezét és húztam be az ajtón, lábával becsapta és oda húzott magához, hogy megcsókolhasson. Először apróbb szájra puszikat kaptam, aztán nyelve bebocsátást kapott és eszeveszett harcra kezdtek a nyelveink. Beletúrtam fekete hajába, ő pedig kicsit erősebben markolt bele a csípőmbe. Éreztem, hogy forrósodik a hangulat. Kívántam, istentelenül.

- Szervusz, Zayn - köszönt anya,egy torokköszörülés kíséretében. Én pedig ijedten ugrottam el Zayntől. Pirulva fordultam anya felé, akinek arcán csak egy hatalmas mosoly volt található.

- Hogy vagy Elly? - mosolygott kedvesen anyára, közben összekulcsolta ujjainkat.

- Remekül, de a lányok már kikészítenek az aggódásukkal - forgatta meg anya a szemét. - Jut is eszembe, fel kell hívnom Riley-t. Titeket pedig hagylak, nem zavargok tovább.

- Sosem zavarsz - forgattam meg a szemeimet.

- Így igaz - bólintott Zayn, anya egy mosoly kíséretében tűnt el, mi pedig felmentük a szobámba. Ledőltem az ágyra és éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy. Felé fordultam és egy halvány mosoly kíséretében közelebb hajoltam, egy apró puszit nyomtam az arcára és hozzá bújtam. Éreztem ahogyan levegőt vesz és ez megnyugtatott. Az, hogy velem volt, sokat jelentett. Behunytam a szemeimet, hallottam, hogy halkan elkezd énekelni, azonnal kipattantak a szemeim és ránéztem. Hallgattam a hangját és úgy éreztem, hogy ez a dal rólunk szól.

- They don’t know about the things we do. They don’t know about the I love you’s. But I bet you if they only knew. They will just be jealous of us. They don’t know about the up all night’s. They don’t know I've waited all my life. - meghatódva néztem rá, aztán a szemem lassan lecsukódott én pedig éreztem, hogy nem sokára elalszok, de közben az ő hangját hallottam és a szívem őrült tempóban vert...