Múló szerelem-25.fejezet

Sziasztok! Mostanában nem volt ilyen hosszú Rils része, de Noráé valami elképesztően édes! Szóval jó olvasást! Már csak 5 fejezet van hátra...

*Nora*

Az emelten gondolkodás nélkül nyitottam be abba a vendégszobába ahol Riley szokott lenni. Harry felnézett és láttam a csalódottságot az arcán, gondolom nem rám számított. Leültem mellé és nagyot sóhajtottam.

- Bűntudatom van, mert Ericet ismerem és most Zayn utál, neked fáj és én... - kezdtem de Harry magához ölelt.

- Nem a te hibád, ha Riley tényleg érezne irántam valamit nem bámulta volna úgy - dünnyögte a nyakamba. - Te nem nézted varázslattal, mert Zayn fontos, de ő...

- Harry, fontos vagy neki. Nem mondja ki, magának se. De látom rajta, hogy szeret. Tényleg szeret téged - nem éreztem hazugságnak, nem csak azért mondtam, hogy megnyugodjon. Tényleg így éreztem.

- Rájöttem mi a különbség köztetek és miért te lettél a gonosz és ő az áldozat - mondta és óvatosan eltolt magától. Mélyen a szemembe nézett, össze voltam zavarodva. - Te nem félsz az érzelmeidtől, harcolsz értük. Akkor is ha tudod, hogy nem tart öröké és fájdalom érhet. Veled ellentétben, ő fél. Biztosra megy, inkább elfolytja mint sem, hogy...

- Elveszítsen téged. De nézd meg mi lett, fejest ugrottam és elveszítettem a fontos embereket. A húgomat, a barátaimat és ez nehéz - sóhajtottam és hátra dőltem, óvatosan átkarolt én pedig hozzá bújtam.

- Engem nem veszítettél el, ilyenkor jövők rá amikor mellettem vagy, hogy mekkora egy köcsög voltam veled. Riley volt a legjobb barátom, de te is fontos voltál és vagy. Úgy kellett volna viselkednem mint Niall. Ki kellett volna melletted állnom, de egy barom vagyok - motyogta, sajnáltam. Ekkor értettem meg, hogy Harry mind végig mellettem volt, ő is a barátom.

- Nem hibáztatlak, soha se tettem. Nem várhattam el tőled, hogy ketté szakadj, ez így volt helyes - suttogtam halkan, közelebb húzottam hozzá, hogy érezze én vele vagyok.

- Miért ilyen nehéz a szerelem? - kérdezte halkan.

- Nem tudom. De haragszom Zaynre, mert kijelentette, hogy nem bízik bennem. Rileyra is, mert egy idióta és nem veszi el azt a kincset amit kaphat! Nem ragad meg téged.

- Van egy ötletem, hogyan tudnám ráébreszteni a dolgokra. Segítesz? - ült fel hirtelen, én pedig mosolyogva bólintottam és elkezdtük tervezni a tökéletes randit Riley számára.

Kicsivel később magára hagytam Harry-t, hogy rendezzem a saját életemet. A lépcső felé tartottam amikor megláttam ahogyan a falnak támaszkodik és engem figyel. Közelebb léptem hozzá és mélyen a szemébe néztem.

- A francba annyira utálni akarlak most, de képtelen vagyok - dünnyögtem, ő pedig elmosolyodott. Akárcsak az angyalok...

- Hazudtam, bízok benned. Csak annyira szar látni, hogy valaki közelébe vagy. Legszívesebben bezárnálak, hogy csak az enyém legyél - mondta és lenézett a földre.

- Mindig is csak a tied leszek, Zayn. Érdemes volt elveszítenem miattad az eddigi életemet - suttogtam és közelebb léptem hozzá. Átkaroltam a nyakát. Barna szemeiben égett a tűz, már maga a nézése is zavarba hozott. Közelebb hajolt és ajkait erőszakosan nyomta az enyémre. Fordított helyzetünkön és neki nyomott a falnak. Keze besiklott a pólóm alá, lábamat csípője köré tekertem, hogy még közelebb legyek hozzá. Csókunk vad és intenzív volt. Óvatosan megrángattam a pólóját, értette és rögtön megszabadult tőle. Combomat simogatta, belenyögtem a szájába ahogyan megéreztem, hogy igen csak feszes oda lent nála a helyzet. Óvatosan kibújtatott a pólómból és a nyakamhoz hajolt, szívta és csókolgatta. Élveztem minden egyes érintését.

- Istenem, menjetek szobára - hallottam meg egy halk hangot, nehezen elfordítottam a fejemet és Rils-ra néztem. Láttam a szemein, hogy ez a látvány fájt neki. Letettem a lábamat és elléptem Zayntől.

- Bocs - suttogtam, éreztem, hogy elpirulok.

- Harry-vel mi van? Az előbb még ott állt mellettem... - motyogta halkan, szerintem sokkos állapotban volt.

- Szóval észre se vetted, hogy feljött? Pedig már több mint fél óra eltelt - közölte vele Zayn.

- Micsoda? Haragszik rám? - kérdezte halkan, mire megráztam a fejemet.

- Beszéltem vele, jól van - válaszoltam és gyorsan belebújtam a pólómba.

- Szóval most már te vagy a legjobb barátja - nézett rám dühösen és elsétált mellettem de Zayn megfogta a karját és visszarántotta.

- Mert te a szerelme vagy! - nézett mélyen a szemébe, aztán hagyta hadd menjen el. 

*Riley*

-Te vagy Riley igaz? – kérdezte felém vigyorogva Eric. Én csak néztem rá, s alig bírtam megszólalni. A srác elképesztően szexi volt, csak rákellett néznem és tudtam, hogy bármikor az ágyamba cipelném. A csibészes mosolyával, a szexi hangjával és az édes stílusával.

- Igen, te pedig Eric - találtam meg a hangom.

- Nora mondta, hogy szép vagy de, hogy ennyire - mondta kedvesen. Életemben talán először éreztem magamon, hogy kezdek elpirulni. Lehajtottam a fejemet, egy pillanatra elmerengtem mi lenne ha folytatná ezt a bókolást, de el is hessegettem az egészet.

- Köszönöm, de hidd el nem kell ezt elmondanod, nem tartom fontosnak – vigyorogtam rá, majd kezet nyújtottam neki, hogy illedelmesen bemutatkozzak, de ő még közelebb lépett és karjaiba zárt, majd nyomott az arcomra egy puszit. – A híres Eric Saade máris puszilgat! Azt hiszem menten elájulok – kacsintottam rá, majd leültem Liam mellé a kanapéra. Ölében Danie ült, aki komoly arccal rázta a fejét. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, de nem szólalt meg. – Annyi a baj Saade, hogy a szupersztároktól már nem esem hanyatt. Van pár az életemben – vigyorogtam önelégülten, de a svéd énekes mosolya nem tűnt el.

- De ilyennel mint én még nem találkoztál édesem!

- Van neve is! – morgott a másik oldalamon Zayn. Felé kaptam a fejem és elképedve néztem a bosszús arcát, de ő csak felállt és felment az emeletre. Megforgattam a szemeimet, ugyanis nem értettem miért csinálta ezt.

- Na akkor mesélj nekem szupersztár. Várod már a holnap esti fellépést?

- Ha ilyen szép lányoknak énekelhetek, persze!

- Ne tudd meg Lauren mennyire oda van érted! Csoda, hogy nincs máris az öledben – kuncogtam. Végig néztem a társaságon és mindenki komoly képpel bámult hol rám, hol Eric-re. De nem ez volt a legfurcsább; hiányzott Nora, a mostohaanyám és húgom, plusz Harry. – Bocsássatok meg, de felmennék pár percre. – Álltam fel, s már az emelten is voltam. De legszívesebben visszafordultam volna. Nora és Zayn eléggé szenvedélyesen csókolóztak, már póló sem volt rajtuk. Felsóhajtottam.

- Istenem, menjetek szobára – szólaltam meg, mikor megtaláltam a hangom. Nora arrébb lépett Zayntől, miközben engem bámult. Nem akartam rájuk nézni. Nem érdekelt mit csinálnak, nem haragudtam már rájuk, de nem is akartam látni a szerelmüket.

- Bocs – suttogta Nora, s folyamatosan öntötte el a pír az arcát.

- Harry-vel mi van? Az előbb még ott állt mellettem... - motyogtam halkan.

- Szóval észre se vetted, hogy feljött? Pedig már több mint fél óra eltelt - közölte velem Zayn.

- Micsoda? Haragszik rám? - kérdeztem halkan, mire megrázta a fejemét.

- Beszéltem vele, jól van – válaszolta nővérem és gyorsan belebújt a pólójába.

- Szóval most már te vagy a legjobb barátja - néztem rá dühösen és elsétáltam mellette de Zayn megfogta a karom és visszarántott.

- Mert te a szerelme vagy! - nézett mélyen a szemembe, aztán hagyta hadd menjek el. Legszívesebben ordítottam volna. Kétségbe voltam esve, nem tudtam mit kezdjek magammal. Egyszerűen csak leakartam feküdni, s ott maradni örökre. Nem akartam már semmit. Nem érdekelt már Zayn, nem akartam haragudni Norára, és még Eric mosolya sem bűvölt már el. Egyszerűen csak Harry kedves szavai, szerelmes mosolya, ajkai jártak a fejemben, s a hasam összeszorult a gondolatra, hogy ezeket ne lássam újra, hogy ne miattam csillogjanak azok a gyönyörű szemek.

- Rils jól vagy? – kérdezte hirtelen valaki. Észre sem vettem, hogy a szobánk előtt állok és nem merek bemenni. De már nem is volt rá szükségem, mert Harry megszakította a gondolkodásom.

- Nem – motyogtam, majd gyorsan kikerültem és már a szobánkban is voltam. Magamra zártam az ajtót, s az ágyra borultam. Felkúsztam az ágytámlához, nekidőltem és felhúzott térdeimre döntöttem a fejem. Arcomon égtek a könnyeim, nem értettem miért. Nem tudtam felfogni mi ütött ennyire szíven. Csak bámultam magam elé, pedig az ajtón dörömbölt Harry, de nem érdekelt. Csak kiakartam űzni a fejemből a vele való gondolatokat. Nem bírtam velük.  Az előbb megijedtem, hogy haragszik rám, s tudom, hogy igen. Nem szokott csak úgy faképnél hagyni, de én sem szoktam ezt nem észrevenni. Felsóhajtottam, majd beletúrtam a hajamba. Letöröltem a könnyeimet, s az ajtóhoz másztam. Kiakartam nyitni neki az ajtót, megkérdezni mi a baja velem, mi dühítette fel, hogy Norához menekült, de nem tudtam. Rettegtem, hogy úgy fogok járni vele is, mint Zaynnel. Mi van ha Harry is Norát válassza helyettem? Nem kérhetem, hogy ne tegye. Barátok vagyunk, ők is azok. Meg kell rajta osztoznom. De mi lesz ha Harry beleszeret?

A könnyeim erre a kérdésre ismét elkezdtek hullani. Le kellett ülnöm, annyira remegtek a térdeim. Szaggatottan vettem a levegőt, s a mellkasom kínkeservesen fájt. Nem értettem miért.

- Dominó! Kérlek nyisd ki az ajtót – suttogott Harry. Az elején ordítozott, s dörömbölt, de rájött, hogy ezzel semmit nem érhet el nálam. – Mi a baj? Az, hogy láttad Zaynéket? Vagy mi? Nem tudom, de szeretnélek megvigasztalni, kérlek… - motyogta, de tisztán értettem az egészet. Tényleg kiakartam nyitni neki az ajtót, elmondani, hogy semmi baj, megoldom, de nem akartam elmesélni, hogy miatta sírok, hogy az ő mosolya miatt dobog kétszer gyorsabban a szívem és ha arra gondolok, hogy nem lesz az enyém a szerelme kettéhasad a mellkasom.

- Menj el Harry! – suttogtam az ajtónak.

- Elmegyek, este találkozunk. De kérlek ne sírj – sóhajtotta. Tudtam, hogy még egy pillantást vetett a bezárt ajtóra, majd fejet rázva lépdelt le a többiekhez. Ismertem már.

Nekidöntöttem az ajtónak a hátam. Próbáltam a légzésemet egyenletesre formálni, s kiűzni a fejemből a gondolatokat. Nem akartam semmire gondolni. Olyan emberek vesznek körül akik szeretnek, s ezért hálásnak kell lennem, mindegy, hogy mit ártottak nekem. Ha Nora nem küzd meg Zayn szerelméért, sosem tudom meg miként érez irántam Harry és azt sem, hogy félek őt elengedni. Félek, hogy elveszítem ha bevallom, hogy szerelmes vagyok belé…Már pedig lehet így van. Ha letudom önmagam győzni, akkor lehetek csak igazán boldog. Ugyanis már csak minden rajtam állt, mégis nehéz volt. Rettegtem a döntéseim súlyától.

- Riley beengedsz minket? – kérdezte halkan Eleanor. Kedves hangjára elmosolyodtam egy másodpercre, de ismét a szemeim előtt láttam Harry bánatos képét, mikor nem tudok dönteni. Felsóhajtottam, kicsit arrébb kúsztam és kinyitottam az ajtót. Sorban jöttek be a lányok: El, Danie, Nora és Scarlotte. Elképesztő volt! Mind kedvesen mosolyogtak le rám, becsukták az ajtót és körbeültek.

- Sajnálom – motyogta Nora, mire rá kaptam a tekintetem. Nem értettem miért kér bocsánatot. – Sajnálom, hogy megláttál minket nem rég. Nem kellett volna.

- Semmi baj, hozzá kell szoknom, végtére is nem menekülhettek előlem a végtelenségig. – Rántottam egy picit a vállamon, de könnyeim már majdnem utat engedtek maguknak. Visszagondoltam arra a pár percre és ismét elkezdtek potyogni. Felsóhajtottam, gyorsan letöröltem őket.

- Édesem mi a baj? – kérdezte Danie, s az ölébe húzott. Én csak átöleltem és élveztem, hogy megnyugtatóan a hátam simogatja. Olyan érzésem volt, mintha én lennék a szobában a kislány aki sír a mackója elvesztése miatt. És ez tényleg így volt, csak én Harry miatt sírtam.

- Rils elmondod? – suttogta Eleanor. Megráztam a fejem, de felnéztem. Az összes lány kétségbeesetten nézett rám. Felsóhajtottam, elengedtem Danie-t, majd végig néztem rajtuk.

- Azt hiszem, hogy szerelmes vagyok Harry-be – suttogtak akadozva, a könnyeimmel küszködve. De ők meg sem lepődtek a kijelentésemen, arcukon lassan hatalmas vigyor terült el, s úgy vetették rám magukat, mintha az esküvőmet jelentettem volna be.

- Azt hittük soha nem győzöd le magad – nevetett Scar, de én koránt sem találtam az egészet olyan viccesnek.

- Még nem is tette, míg ezt el nem mondja Harry-nek – vágott közbe Nora. Igaza volt, tudtam, de féltem, hogy elveszítem a legjobb barátomat…. – Nem fogod elveszíteni – mosolygott kedvesen, mintha a fejembe látna, s talán így is volt. Bólintottam, majd felhúzott szemöldökkel néztem Scarlotte-ra.

- Mi az? – kérdezte pirulva, mire elnevettük magunkat. – Na jó, azért jöttem vele, mert totálisan beleszerettem, de én ezt be is ismerem és el is mondtam neki! – védekezett azonnal. Kíváncsian vártuk a folytatást. – A válasza egy édes kérdés volt, amitől majd elolvadtam…

- Jézusom, te összejöttél Niallel! – ugrottam a nyakába. Elkezdett nevetni, de szorosan megölelt és csak egy igent suttogott ki. Nagyon örültem nekik!