Múló szerelem-28.fejezet

Édeseink boldog nőnapot kívánunk minden kedves olvasónknak, reméljük a fejezet jobban tetszik, mint amennyire mi szeretjük ezt a napot!(: 

Mellesleg itt az egyik meglepetés, a következő a 29. fejezettel jön, majd a 30-kal is egy. Nézzetek be, sok érzelem, mint itt, és eredeti alap - reméljük! Te vagy a mentsváram

*Riley*

A bál utáni reggelen alig tudtam kinyitni a szemeimet. Harry mellettem feküdt és édesen szuszogott, míg én alig bírtam ki, hogy ne simítsak végig csupasz mellkasán. Remek reggelnek indult, még ha ennyire fáradt voltam is. Harry mellett ébredni remek, tudva, hogy az enyém és szeret engem. Elmosolyodtam erre a gondolatra, majd kikászálódtam az ágyból, felvettem a köntösöm és már épp mentem volna a fürdőbe, mikor Harry megszólalt.

- Feküdj vissza – motyogta álmosan. Visszafordultam hozzá és mosolyom még nagyobb lett, ahogy láttam álmos arcát, amin egy álmos mosoly terült szét. Felkuncogtam, de visszasiettem hozzá. – Miért akartál elmenni? – kérdezte halkan, rekedtes hanggal.

- Nem akartam, csak fürdeni mentem volna – nevettem fel. – Viszont a többiek már biztos lent vannak, illő lenne nekünk is letolni a seggünket.

- Harry Styles segge nélkül nehéz lehet az élet, de kibírják – morogta, majd magára húzott. Felnevettem hülyeségén, de igaza volt; nem kell mindig a tökéletest játszanunk.

- Csak én nem – kuncogtam és megcsókoltam. Édes ajkai, mint a selyem a bőrt, úgy simogatták ajkaimat, míg kezei derekamat szorították, ezzel arra késztetve, hogy maradjak rajta.

- Srácok háromig számolok, ha addig nem jöttök ki, bemegyek – kiabált be hirtelen Isobelle, mire elnevettük magunkat.

- Öt perc és lent vagyunk – szólaltam meg kicsit hangosabban, nyomtam Harry ajkaira egy puszit, majd legördültem róla. – Öltözz – parancsoltam.

- Örültem volna ha azt mondod, hogy vetkőzzek – húzta félre ajkait, mire felnevettem, majd felém magasodó alakjára pillantottam. Édesen mosolygott rám és karjaiba zárt.

- Egyszer az is eljön – suttogtam a fülébe, mire kirázta a hideg. Elégedetten mosolyodtam el, majd elengedtem és magamra kapkodtam a ruháim és elvégeztem a reggeli teendőimet.

Leérve a hangulat fagyos volt és nem tudtam elképzelni mi történhetett. Apa mérges arca, ahogy a bőgő Laurent vigasztalja nem volt kecsegtető. Felsóhajtottam, majd idegesen néztem körbe, de senki nem mozdult vagy szólalt meg.

- Mi történt? – kérdeztem visszafojtott levegővel, de még így sem válaszoltak. – Nyögjétek már ki! – ordítottam el magam, mire Zayn felém fordult.

- Apád leribancozta Norát – morogta mérgesen, majd visszafordult a férfi felé.

- Hogy mi van? – kérdeztem felemelve a hangom. – Ez csak vicc! – nevettem fel kényszeredetten. Harry megszorította a derekam, de én mérgesen téptem ki magam kezei közül. – Na jó! Mondjátok el mi volt.

- Justin koncertezik és lebeszéltem vele, hogy elmehessünk – kezdett bele Niall. Bólintottam.

- Lauren pedig megkérdezte, hogy jöhet e… - folytatta Louis.

- Apád remek ötletnek találta, de Nora kevésbé – szólt közbe Belle.

- A végén pedig az jött ki az egészből, hogy Nora egy ribanc, mert elvette tőled Zaynt – fejezte be Liam. Idegesen pillantottam végig a társaságon, majd apám és a bőgő liba felé fordultam. Greta megilletődve állt Eric mellett az ajtóban. Sajnáltam őket, mert rájuk aztán tényleg nem tartozott ez az egész.

- Liam kérlek kísérd ki innen Ericet és Gretát. Srácok kérlek ti is menjetek – sóhajtottam. Biccentettek egy aprót és mindegyikük elkezdett kifáradni a helységből. Persze Harry nem tágított mellőlem, ami először bosszantott, mert úgy szorított, mintha valami felbőszült vadállat lennék, de rájöttem, jobb ha itt van. – Zayn te is maradj! – szóltam a fiú után, mire meglepődve fordult vissza és állt a másik oldalamra. – Harry kérlek engedj el – suttogtam a göndör felé, bátortalanul elengedett, de szorosan mellettem maradt. Elléptem a két fiútól és a kanapén ülő lány és férfi elé álltam. – Na ide figyeljetek. Egyetlen egyszer fogom elmondani, többször nem. És ha nem lesztek képesek felfogni sajnálom – kezdtem halkan, de dühös hangszínnel. – Nora lefeküdt Zaynnel mikor jártunk. Zayn megcsalt. Elárultak, szenvedtem, na és?

- Hogy beszélsz velem? – kérdezte apám. Felnevettem.

- Hogy? Pont úgy ahogy megérdemled! Nevetséges vagy, ahogy ezt a ribancot véded! – mosolyogtam Laurenre. – Ne bőgj már! Annyira azért nem fájhat az igazság.

- Elég legyen! – kiáltott fel apa, s elém állt.

- Mert? Talán nem tetszik? Jó lesz ha felfogod, hogy a két igazi lányod fel nőt és nem ugrik egyetlen szóra. Nora nem tökéletes. Na és? Én így fogadom el, megbocsátottam neki, akkor te mit pattogsz, mikor közöd sincs hozzánk? - ordítottam rá. – Nevetséges vagy és jobb ha tudod, hogy soha egyikünk sem gondol rád szívesen. Egy gusztustalan féreg vagy, aki mindenki másban megtalálja a hibát csak magában nem! – Apa feje már vöröslött a méregtől, de nem szólt egy szót sem. Elképedve bámultak rám a srácok és Belle is.

- Ne merj ilyet mondani te neveletlen liba – ordított, majd a kezét emelte felém. Már készültem az ütés érzésére, de nem történt meg. Kinyitottam az összeszorított szemeimet, amiben a könnyek csillogtak és apámra néztem. – Sajnálom – motyogta, a szemembe nézve. Én viszont csak a fejemet ráztam.  Zayn fogta a karját, míg Harry átölelte a derekam hátulról és arrébb húzott.

- Utállak – suttogtam, majd otthagyva őket felrohantam Norához.

 *Nora*

Fáradtan léptem be az étkezőbe reggel, rajtam és Zaynen kívül már mindenki ott volt. Leültem Niall mellé és halványan rámosolyogtam. Belle elém rakott egy bögre kávét és egy tál omlettet, pirítóssal.

- Hosszú lehetett az éjszakád, ha ilyen fáradt vagy - jegyezte meg pimasz mosollyal az arcán Louis és a szemöldökét húzogatta. Megforgattam a szememet és egy nagyot kortyoltam az éltető nedűből.

- Ha te azt tudnád - vágtam rá, még magam is elpirulok ha visszagondolok az estére. A bál nem volt rémes, Zayn segített kibírni. De 11-kor elszabadultunk és ketten folytatjuk a "bulit". Zayn sétált be, haja tökéletesen állt, nem látszott rajta a fáradtság nyomai. Mosolyogva ült le mellém és egy puszit nyomott az arcomra.

- Justinnal beszéltem az előbb, szeretettel vár minket az esti koncertjére - elmosolyodtam, hiszen szeretem Bieber zenéjét. Niallre néztem és összepacsiztunk, mi ketten ma fanokká változunk.

- Én is mehetek? - szólalt meg egy nyávogós hang, rögtön Laurenre kaptam a tekintetemet és gyilkos pillantásokkal illettem.

- Hát... - kezdett bele Zayn, de apám közbe szólt.

- Remek ötlet! Nora úgyse töltöttél el sok időt Laurennel - mondta és arra a szőke libára nézett, Lauren rám mosolygott és Zaynre nézett. De úgy, hogy azt hittem mindjárt fejbe lövöm. Tudtam, hogy ez lesz.

- Szerinted miért? Mert egy szajha! - mondtam és egyre hangosabb lett a hangom.

- Kislányom most hagyd abba! Nem beszélhetsz így róla, sokkal különb ember mint te! - ordított apám és szigorúan nézett rám.

- Gusztustalan vagy, engem nem az érdekel, hogy minél híresebb és több pasim legyen. Én szerelemből vagyok együtt emberekkel - álltam fel idegesen és csaptam az asztalra.

- Nem kislányom, ez nem igaz - rázta meg a fejét lemondóan. - Hiszen képes voltál elvenni a húgod barátját is! Csak egy éjszaka kellett neked, nem csodálkoznék ha jövő ilyenkor már a gyerekeddel állítanál be ide.

- Kár, hogy soha többé nem teszem be a hülye házadba a lábamat - nem törődve a többiekkel rohantam fel a szobámba és dőltem az ágyra, haragudtam Alexre. Miért védi? Miért utál ennyire? Minek érezteti minden egyes alkalommal mikor találkozunk, hogy én vagyok a rossz? Az a lány akit szégyell a barátai előtt? Akit legszívesebben letagadna? Miért teszi ezt velem? Most amikor azt kezdem érezni, hogy kezd rendbe jönni az életem? Könnyeim folyni kezdtek, gyengének és nevetségesnek éreztem magam. Megalázott, gyűlöltem ezt az érzést. Fájt, pedig azt akartam, hogy ne fájjon. Nem akartam iránta semmit se érezni, azt akartam, hogy közömbös legyen számomra. De még se volt az, miért nem? Lépteket hallottam, de nem voltam senkire se kíváncsi, így nem néztem fel. Besüppedt mellettem az ágy, kezek óvatos érintését éreztem a hátamon, simogatta a hajamat és a hátamat. Nyugtatni próbált. Felnéztem és Riley aggódó tekintetével találtam szembe magam.

- Ne foglakozz apával, egy féreg - mondta és nagyot sóhajtott.

- Sajnálom, tényleg. Annyiszor elmondtam, hogy már nem hat őszintének. De az, te vagy azaz ember akit nem akartam soha se megbántani. Aki jobb emberré tett, te vagy a mindenem. A testvérem, a legjobb barátom, a védelmezőm. Aki szeret akkor is ha egy idióta vagyok... - suttogtam könnyeimmel küszködve, barna szemeibe egyre több könny gyűlt össze. 

- Tudom. De egyszerűbb volt haragudni, mint szembe nézni és megbocsátani. Haragudtam rád, Zaynre is. Igazságtalan voltam belátom - olyan sebezhető volt, a fájdalom a szemébe elszomorított.

- Utálom, hogy ezt tettem... - suttogtam.

- Ne tedd, én sem utállak. Szeretitek egymást, megérdemled, hogy úgy szeressenek ahogyan Zayn teszi azt. Én örülök nektek, mert ha nem lesz ez az egész sosem jövök rá milyen fontos Harry és megtagadtam volna magamtól az igazi szerelmet, ennek így kellett történnie - mondta és óvatosan közelebb csúszott.

- De félek, hogy sosem fogsz megbocsátani nekem, kétségek között pedig utálok élni - mondtam halkan, már nem is apa miatt voltam szomorú és ideges. Hanem magam miatt.

- Már megtettem. Szeretlek és nagyobb szűkségem van rád mint te azt hinnéd - hirtelen szorosan megölelt. Sokkal szebben láttam a világot, megnyugodott a lelkem, mert vissza kaptam őt.

- Köszönöm... - suttogtam halkan, most már az sem érdekelt ha vége lesz a világnak, mert tudtam Riley nem haragszik, mert tudtam, hogy újra van remény...