Múló szerelem-30.fejezet

Még ma...Nem bírtam ki, hogy ne tegyem fel. Köszönjük az érdeklődést, a bátorító szavakat. A megjegyzéseket, s mindent. Hálásak vagyunk érte, hogy végigkövettétek Riley és Nora életét. Sosem gondoltuk volna, hogy ennyire beleéljük magunkat egy történetbe, de megtörtént. Nehéz a búcsú, mert valahol ezek a karakterek mi vagyunk. De túl kell rajta lépnünk, ez a történet lezárult. Reméljük nektek is tetszik a befejezés. Még utoljára szívesen fogadjuk a megjegyzéseket, s a véleményeteket az egész történetről, sokat jelentene. Plusz ha ezt megteszitek, bármilyen kérdésre válaszolunk, mindegy mivel kapcsolatban!(:

*Nora*

Két nap telt el azóta, hogy eljöttünk Niallel az éjszaka közepén, hülyén jött ki, de nem bírtam volna ott maradni el kellett szabadulnom. Otthon ültem egyedül, hiszen anya dolgozott, Niall pedig a repülő térre ment a többiekért. Egy filmet néztem amikor hallottam a bejárati ajtó csapódását és pár perc múlva Riley sétált be a szobába.

- Vedd a cipődet, most! - utasított, én pedig lassan felvettem a kabátommal együtt és hagytam, hogy Riley kitoljon az ajtón. - Amúgy szarul nézel ki.

- Mit vársz egy kurvától? - kérdeztem halk fojtott hangon, hirtelen egy pofont éreztem az arcomon, hitetlenkedve meredtem rá.

- Kapsz még egyet ha nem fejezed be, nem akarod, hogy veled is ordítsak - mondta feszülten.

- Velem is? - hökkentem meg.

- Zaynnel is, de lényegtelen - legyintett és beültetett Harry autójába aki vigyorogva köszöntött, Riley bemászott mellém és bekötötte a szememet. Azt hallottam, hogy ki megy és beül előre. Harry rögtön indított, legalább húsz percig mehettünk amikor megálltak. Valaki kivezetett és elkezdett sétálni velem, valami erdős részen lehettünk, nem tudtam, de ezerszer elbotlottam. Hirtelen eltűntek a karok körülöttem és hátráló lépéseket hallottam. Éppen leakartam a kendőt szedni magamról, amikor ismerős illatot éreztem meg. Döbbenten téptem le magamról és néztem rá dühösen.

- Mit keresel itt? - meredtem rá, nem festett túl jól. Pár napos borosta díszelgett az arcán, kialvatlanságtól fekete karikák voltak a szemei alatt és a keze pedig be volt kötve. - Mi a francot csináltál a kezeddel?

- Barátkoztam a fallal, de nem számít. Egy idióta vagyok, csak félek. Félek, hogy rájössz arra, hogy nem érdemes engem szeretni. Arra, hogy nem vagyok elég jó neked, hozzád. Meg sem érdemellek. Mi van ha találsz egy jobbat nálam, aki miatt elveszítelek... - suttogta halkan.

- Idióta vagy! - dörrentem rá, megilletődve nézett rám. Megráztam a fejemet és közelebb sétáltam. Két kezem közé fogtam arcát, úgy folytattam. - Nálad jobbat? Hol találnék? Zayn, csodálatos ember vagy. Nem is szerethetnék mást...

- Sajnálom - mondta halkan.

- Én is - ráztam meg a fejemet és közelebb hajolva csókoltam meg őt, lassan elengedett és összekulcsolva ujjainkat indult el egy ösvényen. Az erdő csodálatos volt, a levegő friss és élvezet volt itt sétálni. Egy tisztásra értünk, két pléd volt egymás mellé leterítve és ott ültek a többiek. A fiúk, Scarl, Riley, Dani, El és Cher. Hitetlenkedve ráztam meg a fejemet és ültem le melléjük.

- Szóval szent a béke - mosolygott kedvesen Dani és megölelt, hirtelen az összes lány a karjaimba borult én pedig felnevettem.

- Olyan mint régen, csak egy kicsit jobb - jegyezte meg halkan Harry.

- Szűkségünk volt a változásokra, erősebbé tettek minket - bújtam ki a lányok karjai közül és folytattam. - Szeretlek titeket.

- Én jobban, sokkal - borult megint a nyakamba Rils. Boldog voltam és a szép élet reménye, sebesen vert pofán, hogy tudjam, most már minden jobb lesz. Ennél csak az lehet, mert megtaláltam a lelki békémet. Önmagamra találtam, megtanultam szeretni és tisztelni. Megtudtam milyen ha csalódnak benned, ha valakit a szívedbe zársz. Megtanított az élet arra, hogy a barátok fontosak, mindenkinek szüksége van rájuk. Lehet nem egy tündérmese az életem, de akkor is boldog a befejezése...

 *Riley*

Mosolyogva néztem a többieket. Mind a tízen körbevettek engem, beszélgettek. Harry a derekamat ölelte, miközben az ölében ültem. Nem volt meleg, de sosem bántam. Pont jó idő volt, egy piknikhez. Tökéletes idő egy kibékülésre, Nora és Zayn számára. Boldog voltam, mert őket is annak láttam, itt mindenki az volt. Mosolyogtak, ölelgették egymást, ugratták, de a legfontosabb, hogy sosem játszották meg magukat, kiálltak egymásért, ahogy én is őértük, vagy fordítva. Szerettem őket. De ezt nem mindig tudtam elhinni, nem mindig fogadtam el, hiszen ki hinné el, hogy ilyen barátai vannak? Akik önzetlenek, s boldognak akarnak látni? Senki. De én megtanultam, hogy ők ilyenek. Ahogy a kezek tulajdonosa is, amik szorosan tartanak. Szerelemmel ölel meg, beszél hozzám és barátsággal hallgat vagy ad tanácsot. Ez pedig olyan, amit nem sok ember érthet. Talán senki, mert én a legjobb barátomba szerettem bele. Nem másba, magába Harry Styles-ba, aki a világot jelentette számomra, régen és most is. Talán örökre.

Vége